Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizenharmadik fejezet
121 sok téve, hanem mióta a társadalmat szétdaraboló szellem kifejlődött, nem volt az egyháztörténelem ama csodálatraméltó munkálatok tárgya, melyek dogmatical és itészeti szempontból annyi fényt derítettek rá. Másik akadálya annak, hogy e tárgy nem léphet kellő világosságba, a szerfelett! fontosság, melyet az emberek terveinek tulajdonítanak, míg a dolgok komoly s fennséges menete elkerüli figyelmö- ket. Megítélik az események nagyságát, megbecsülik természetüket a közvetlen indokok szerént, melyek azokat meghatározzák és a célok szerént, melyeket az általuk érdekelt személyiségek szemmel tartottak ; ez azonban nagy tévedés : a szemnek nagyobb tért kell átfognia, figyelemmel kell kisérnie az eszmék halk fejlődését, befolyásukat az eseményekre, az intézményeket, melyeket életbeléptettek, mindezt azonban egészben, azaz nagy, terjedelmes képben kell szemlélnie, a nélkül, hogy az egyes tényéknél jelentéktelen mellékkörülményeikben időznék. Mert megfontolást igénylő igazság, hogy ama nagy események egyikének kifejlődését, melyek az emberiség tetemes részének sorsát megváltoztatják , többnyire ugyanazon férfiak nem érzik meg, kik általa érdekelve vannak és mintegy fontos szerepet visznek. Az emberiség fejlődése nagy dráma, a személyeket az emberek képviselik, kik fellépnek és ismét eltűnnek : az ember kicsiny, csak Isten nagy. Sem az ős keleti országok színpada hősei, sem Sándor, ázsiai hódító meneteiben, melyek annyi nemzetet vetettek neki alá, sem a világuralommal biró romaiak, sem a barbárok a romai birodalom bukásánál és szétbomlásánál, sem az ozmánok, mint Ázsia és Afrika urai és Europa függetlensége rémei nem gondolták vagy gondolhatták, hogy csak eszköz gyanánt szolgáltak a dolgok azon állásának előidézésére, melyet most. csodálunk. Itt megjegyezhetjük, hogy ha a keresztény polgárisodás tekintetéből vizsgáljuk és taglaljuk a tényeket, melyek pályáját jelzik, azon feltétel : mintha az ebben leginkább közreműködő férfiak saját tevékenységök eredményét egész terjedelmében megismerték volna — fölösleges, sőt néha céliránytalan. Ember dicsőségére elegendő, ha őt a gondviselés kiválasztott eszközének tartják, a nélkül, hogy különös belátásának, vagy személyes szándékainak túlzott jelentőséget kellene tulajdonítani ; elegendő az elismerés, hogy az ég sugara földerítette elméjét, de szükségtelen, hogy maga látta legyen előre, hogyne sugár viszfénye végtelen fényárban fog
