Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
30 arany palotájának romjai között hagyva, lassan andalgott hazafelé, hogy sovány vacsoráját valamelyik külváros házacskájában elköltse. Örültem, hogy a hajdankor mohos oszlopaival és sötét emlékeivel egyedül maradhattam. Néma csönd vala, csak az esti szellő sóhajtott gyengén végig az elpusztult templomok, leszakadt boltivek között, melyek mindenfelől környeztek. A fölemelkedő hold kísérteties árnyakat kezde vetni utamra, a mint a Palatinus vad meredekein végig siettem s egy pillanatra megálltam ott, hol a gladiátorok szokták megvérzett tagjaikat a Terminálforrás habjaiban tisztára mosni. E hely néma magányában egyszerre érzém, mi magasztos, mi tiszteletreméltó azon négy különálló emlék társasága, melyek a romok e vadonábán még egyedül emelkedtek magasra körülem. Borzadály szállt meg, midőn látám óriás alakjaikat méltóságteljes nagyságban feltornyosulni, mig köröttük egy egész világ dűlt romba ; midőn láttam, hogy reám csak ügy borítják fekete árnyaikat, mint a császári sírbolt lábára, és sötét rettenetes bizonyítványaikat kitárják előttem. Még áll — így szóltam halkan s körültekinték — még áll Roma istenasszony tar, elporlott szentélye. Még áll Titns diadalive, mely akkor épült, mikor a feldúlt Jeruzsálemből kő kövön nem maradt. Még megvan Constantin íve, melyet sebtében emelének akkor, midőn diadalmas serege fölött az égen megjelent a lángoló kereszt. Legalább a felirat, melyet akkor véstek bele azt bizonyítja, hogy a győzelmet valóban instinctu divinitatis, fölülről jött segélylyel vívták ki. És áll még, mind e szomorú emlékeket begyszerü árnyával elfedve a minden amphitheatrumok legtágasbika, — a Col- liseum; a foglyokká, rabszolgákká alacsonyított zsidók, keresztények s más szerencsétlenek, kiket minden meghódított országból Romába hurcoltak, épiték ezt. Itt áll arénájával, melyet ah ! mi sokszor föste pirosra a martyrok vére ! A pillanat hatalma s rohanó árként reám özönlő gondolatok által roppantul felizgatva, belső ösztöntől mintegy ragadva siettem a Colli- seum felé, s a tömör oszlopai között terülő résen áthaladva, leborultam az arénán, s miután halk imát mormoltam s rövid ideig a közepén álló kereszt előtt térdeltem, fölemelkedém s lelkem izgatottsága oly magas fokra hágott, miut még soha
