Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)

Negyedik könyv. A kath. anyaszentegyház diadala jótékonyságot, felvilágosodást és szentséget terjeszt el az egész földön

265 rendetlen embert fedezett föl, kik nem dolgoztak, hanem ha­szontalan dolgokkal bíbelődtek, sz. Pál őket azonnal szigorúan megfeddette, saját példáját állítván eléjük a serénységben, és e szabályt adta minden hivő katbolikusnak : „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék,“ tudniilik a jótékony alapítvány­ból, mely igazi szegények- és segélyteleneknek volt szánva. Továbbá tudjuk, hogy gonosz, élvvágyó henyélők a hitujon- cak közé föl nem vétettek — ilyen nem lehetett katholikus. Minden hivő családtól elvárták azonkívül, hogy az övéiről gon­doskodjék, ha szükséget szenvedtek, különben úgy tekintet­ték , mintha hitüket megtagadták volna. *) így tehát az egy­ház csak a valódi gyámoltalanok és szükölködők feletti gon­doskodással volt terhelve, kiknek száma elég nagy volt. Ha az egyház számlálbatlan tömegeit gyámolította azoknak, kik ke­gyetlenül megaláztattak és e világ javaiban soha részt nem ve­hettek , azt csak a hívek nagy számának gazdagsága, serény- sége és takarékossága, valamint nemeslelküsége által tehette. Az apostoli korszakban az egyházak, melyek szegények, vagy főpapok, kik szükségben voltak, a vagyonosabb községektől nyertek dús segélyt, mint sz. Pál a philippi hívektől, kik Epa- phroditust adományokkal küldték hozzá. 2) Gajus, ki sz. Pál szerént minden javait és idejét olyanokra látszott fordítani, kik az egyház szolgálatában voltak elfoglalva, és kit sz. János 3-ik levelében vendégszeretete miatt azon idegenek iránt, kiknek segítségre legnagyobb szükségük volt, nagyon dicsér, mivel, mint mondja, a pogányoktól semmit sem kaptak — még az a rendkívülien kegyes Gajus is intést kapott Calmet véleménye szerént sz. János szavaiban, hogy még többet tehetett és az idegeneket útjukban egy darabig hazájukba kisérhette volna. A részvét ezen ténye a katholikusok között ama szomorú idők­ben valóban nagyon közönséges volt. A vendégek azonkívül elutazásuk előestéjén útravaló élelemszerekkel és búcsuadomá- nyokkal láttattak el, melyeket zeniának hittak. A pogányság­nak nem voltak az országutakon kocsmái, vagy csak olyan hos- pitiumai vagy csapszékei, melyekbe a hivek nem jái'battak. Minden hivő, ki útban volt, úgy tekintetett, mintha vala­j Tim-1. 5, Ç. 15. — 2) Philipp. 4. 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom