Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Harmadik könyv. Az ellenállás, melyre a kath. egyház alapítása talált
255 volt felosztva, kiket birtokukból seuki sem űzhetett ki. Néhánynak hatásköre alá a hegyek tartoztak ; mások félelmes jóslataikat a barlangokból hallatták ; a nymphák a völgyekben gyönyörködtek, s minden folyamnak, minden forrásnak megvolt a maga védistensége, melyet mindenkinek meg kelletett becsülnie. így továbbá a városokra Jupiter, Juno és Minerva tartottak igényt, kik védhalmokról tekintettek le reájok. A vásártérek fölött Merkur parancsolt ; a színházak felett Bacchus és Apollo ; a gymnasiumok felett Herkules. S ezen mythologiai rendszer nem volt csupán elméleti ; mindenki köteles volt annak tényleg hódolni. S jaj annak, ki magát az illő tisztelet alól, mely ezen isteneket és félisteneket megillette, ünnepeik, törvényeik s szabályaik alól kivonni merészlé ! A szabadság sehol sem volt föllelhető, mint a földalatti tömkelegekben, az éjféli összejövetelekben, a háznak egyik felsőbb szobájában, vagy Aegyptus, Syria és Pontus vadonjaiban. Azok előtt, kik ily körülmények közt a hit és erkölcsök tisztaságát megőrizni törekedtek, magának a vértanuságnak is el kelle vesztenie borzadályai nagy részét. A pogányság középért aggódás és gyötrelem közt élni, vagy vértanú-halált szenvedni volt az egyetlen választás, melyet az első hivők közül sokan a még egészen meg nem tért pogány tartományokban tehettek. A pogány társadalomnak még az a varázsló bája is megvolt, hogy világbirodalom vala ; mindenki mindenütt oda működött, hogy a hamis vallás fenmaradjon ; szolgálatára volt minden művészet és tudomány. A régiség, mely az emberek szemében mindig tiszteletreméltó, szintén védelmezte mindazon vallási és társadalmi undokságokat, melyeket az uj vallás elméletben s gyakorlatban oly kíméletlenül kárhoztatott, s melyeket eddig ismeretlen s többnyire utált szokások által törekedett helyettesíteni. Félelmesen nyomós volt a hang, mely a homályos őskorból a kath. tanító szava ellen emelkedett, míg a romai sas a meghódított világgal kedvezést szült mindazon té- velyeknek, melyek Romának növekvő hatalmával együtt terjedtek el a földön. Nem csuda, ha az első hivők folyton az ószövetség typusaira, előképeire s isteni jóslataira tekintettek vissza, s azokon annyi szeretettel cstiggtek, mint ez a katakombákban látható számos fölirataikból kitűnik.
