Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)

ELŐSZÓ.

Korunk keresztény-ellenes szelleme, megunva az isteni mester édes igáját és könnyű terhét viselni, gyakran visszasóhajt a romba dőlt pögányság után ; fölemelni szeretné a leomlott Olympot, hogy azon Isten helyett, kinek hatalmát kineveti, de bensejében rettegni kénytelen, — az egyhangú földet újra a classicus őskor csillogó mezébe burkolt istenkék lepjék el, töltsék be csintalan kalandjaikkal svidámítsák fel játszi vándorlásaikkal. Szomorú jelenség, de igaz ! Az ifjonc alig lépi át az iskola küszöbét, alig tájékozza magát a világ tarka tömkelegében: már is azon boldog idők után só- hajtoz, midőn a kéjpohár kiürítésében maguk a jó kedvű istenek mentek jó példával előre, s nem ismerték azon komor lényt, ki a legjobb mulatságokat megzavarja, erényes életet parancsolva, az ellene vétkezőket súlyos büntetéssel fenyegetve. A divatos felvilágosultság előtt még mindig népszerű az olynrpi korszak. Valóban a ki- gyó, miután a Golgothán elszálló isteni lélek véglehel- lete óriási épületét, a pogányságot porba dönté, nem tehetett okosabbat, mint az undok romokat a költészet, képzelem oly varázsfényébe öltöztetni, hogy a késő idők gyenge fejti fiai, elvakulva a csillogó külmáztól, mohón kapjanak a mérges illatu szép virág után. Nem tudják, mit cselekesznek ! Nem tudják, hogy azok, kik Homer,