Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
101 szetünk, dacára bukásának soha sem volt elkárhozött, kétségbeesett természet ; mert a Megváltóról tett Ígéret és a felőle ápolt remény egykorú volt a bukással. E mellett az ember mindig megtartá önmaga és természete iránti szeretetét, és mégis az egész ókor oly erkölcsök-, szokások- és intézkedésektől hemzseg, melyek forrása csakis a rósz természet lehetett, mely az emberrel egészen ellentétben áll, s ennek természetét, nemkülönben imádandó Alkotóját egyenlő hévvel gyűlöli. Ellensége volt az, ki őt ily szomorú helyzetbe taszította ! Olvassa tehát a hitetlen mosolygás nélkül, sőt inkább némi borzadálylyal a nagy Athenagoras szavait, ki a „keresztényekért! közbenjárásában“ így ír „Az embereket a bálványokhoz az ördögök vonják, kik az áldozatokon csíiggnek, hogy ezek vérét nyalhassák. De maguk a kedvenc istenek, kiknek neveit a bálványok viselik, emberek valának, mint ezt történelmükből tudjuk. Az ördögöket, kik azok nevét bitorolták, igen könnyen meglehet ismerni tetteikből. Néhányan Rhea nevében megcsonkíttatják az embereket, mások mint Diana , örömmel nézik, midőn tisztelőik önmagokat marcangolják és megsebzik, vagy mint Taurisban —megparancsolják , hogy az idegeneket gyilkolják meg.“ *) Épen így nyilatkozik Eusebius is2) a gonosz lelkekről, kik a bálványokban rejlenek, és az áldozatok sírjából fölszálló párát mohón magokba szívják, és különös! — e pára beszivása és az áldozatok vérének lenyalása képezi Homer istenei leírásának egy részét. A pogányság összes történelme sz. Cyprian és Minutius Felix szavainak igazsága mellett tanúskodik, kik az ördögöket „hazug és kóborló lelkeknék nevezik, kik, minthogy örökre elvesztek, mások vesztét keresik, és mert maguk egészen gonoszak, az emberek romlására törekesznek.“ Az úgynevezett istenek szobraiban tisztelték őket, hol el valának rejtve, és a bálványok papjait sugalmaikkal eltölték ; nagy munkásságot fejtének ki, midőn az állatok beléből és a madarak repüléséből jósoltak, vagy midőn kockát vetettek; a jósigében ösz- szevegyítették az igazságot a hazugsággal. Az ébrenlevők és alvók lelkeit különös rémképekkel, testeiket pedig görcsökkel kinozták, hogy a szerencsétlen bálványimádókat templomaik') Athenagoras, Legatio , 26. —2) De Laud. Constantin, c. 13
