Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
84 ni, hogy egymásnak hamarabb véget vessenek. *)“ Tertullían, mint a kinek korában a szinkör irtózatos játékai virágzásuk tetőpontján állottak , megjegyzi, hogy ha a véres játék elmúlt, s a romai lovag, még mindig vért szomjazva, palotájába visz- szatért, még azon éjjel embervéren és emberhúson hizlalt medve- vagy vaddisznóhust evett, s jól esett neki a szarvashús, mely a gladiátorok vérében feküvék.2) Ah ! remegő kézzel s mély undorral teszsziik ezekhez, mit Plinius és Lactantius jegyzettek fel, hogy e borzasztó játékokhoz tartozott még az is , mi szerént a gladiátorok meleg vérét a szinkörben körüladogatták, melyet aztán a nézők megittak ! De mindezen iszonyatos látvány közt még sem képzelhetünk szomoruabbat, mint egy elesett gladiator képét, ki esdekelve fordul a nézőkhöz ! Kegyel mezzenek éltének, de hasztalan ! — Minden irgalmat megtagad tőle az Unnepélyszerüen felpiperézett lovagok és hölgyek egész serege, s a nép , mely a játékszint foglalja el, a szegény áldozatnak jelenlétében rögtöni halálára szavaz. Nem gon dóinak távol hazájára, nem gyermekeire, hanem hangosan nevetnek jajveszékelése fölött ! „Hiában esedezett a gladiator kegyelemért, mondja Lactantius, ha egyszer leütötték, a nézők egyhangúlag halálát kívánták, tátongó sebeire bámészkodtak, míg az elesett harcost összevágták, sebeit megvizsgálták, s elcsúfított testét darabokra rongyolták, hogy magát halottnak tettetve várakozásukban őket meg ne csalhassa." Ilyenekké fajultak utoljára a játékok és időtöltések az ókor legműveltebb népeinek felsőbb köreiben, hogy embertársaiknak kölcsönös gyilkolását részökről puszta játéknak tekintették, — „oly any- nyira elidegeniilt az ember szivétől az emberi bánásmód," mondja Lactantius3), s tegyük hozzá, olyannyira szüksége volt az emberiségnek arra, hogy minden erejéből kövesse a felebaráti szeretetnek isteni példáját, mely a keresztfán nyilvánult, s azon uj parancsot, melyben Ö embertársaink szere tetőre tanít, s mely mindenkinek egyformán szól — hogy szeressük felebarátunkat legnagyobb nyomorúságában, minden szükségeiben; és ezen szeretetet, midőn már a szentegyház • diadalában, az egész földet jótékony intézetekkel ellátja, igaz ’) Inst. lib. VI.—2) Apologet. 9.—3) Inst. lib. VI.
