Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
Lelio
57 accordban : az emberiség lelke volt ez, mely epedve menekült Isten szivéhez. Nem tudom miféle vágy ragadt meg, hogy az imádkozó emberiség ezen csodás dalába belezengjek ; de a legvégsőig védtem magamat s a mi dalainkra gondoltam, melyeket a torlaszokon, utcákon, népünnepélyeken, színházban, s orgiáinkban szoktunk hangoztatni; miről zengtek ezek? Igen, miről zengnek ezek ! Vér, gyilkolás, kéjvágy, őrültség és mámorról. Kimondhatian undor lepett meg. Eltaszítám őket lábommal. Félre veletek ! ti nem felsőbb szellem hangjai vagytok az emberiségben ; mert mi bennetek az alaphang? Dac! — dac Isten és kinyilatkoztatása ellen. Nevezzétek bárminek !... de a z : dac Isten s kinyilatkoztatása ellen. Ti elvagytok Ítélve! !-------Judit ért engem?“ „Nem tudom!“ rebegé ez. „Mondja tovább.“ „De én?“folytatáLelio, „én zengjek-e bele az imadalba, egy emberré lett, megfeszített Isten s Megváltó' tiszteletére? hisz én nem hiszek benne! hisz az én hitem azon bogáncsok és tövisek alá volt temetve, melyek rólam a kegyelem fehér öltönyét letépték. Kinek h i t e- nincs, nem tud imádkozni! Ekkor a szép, szeretetteljes tekintetű nő és szavai jutottak eszembe :Fig- lio mio, imádkozzál értem egy Ave Máriát ! Megalkudtam magammal, s titkon igy szóltam : Én megszomorí- tottam ama hölgyet; betöltőm tehát kedvét, mondok érte egy Üdvözletét. Ekként vágyam félig-meddigki volt elégítve, becsületem félig-meddig megmentve. Nincs nyomorúságosabb valami a földszinén, mint az igaz-