Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

54

tább olasz nyelven, kimondhatlan békés és szelid mo- solylyal monda : „Nem a bünbánatban ; fiam ! imádkozzál értem egy Ave Máriát.“ — Signora! körülbelül oly érzés fogottéi, mint Don Jüant, midőn Com- thur márvány szobra egy hallbató „igen“-tm'ond; csak- hogy ijedtségembe határtalan megszégyenülés vegyült. Szerettem volna láthatlanná válni s a kápolnából, a templomból, egész Einsiedelnből eltűnni. A szabad téren voltam ismét, lorgnon nélkül. Mikép értem ki, nem is tudom ! de úgy tetszett, mintha minden szem rám lett volna irányozva.“

„Oh mint örülök megszégyenülésén!“ szólt Judit tapsolva. „Hisz ön egészen méreggel vegyített garázdaságot követett el.“

„Úgy látszik, a szent légkör minden szivet meg tudott nyitni, s midőn az enyim nyílt meg — iine ! méreg ömölt ki ! S csak látta volna kegyed az igéző tekintetű s csengő nyelvű nőt, mily szendén mondái Figlio mio ! akkor kegyed még jobban örülne meg- szégyenülésemen ! A szabad levegőn s a vidám napfénynél, mely a tarka képeket mintegy ragyogó keretbe szorítá, ismét magamhoz jöttem s viszatértem a templomba, midőn az ünnep elönapjának vecsernyéje kezdődött. Az embertömeg oly nagy volt, hogy fő főhöz, váll vállhoz szorult; s mégsem hallatszott egy istentelen szó sem, és semmi világias kíváncsiság nem mutatkozott. Vizsgálódásomnak semmi tárgyat nem találtam, s azért a zenére figyeltem. A „Magnificat“-ot pompásan, méltósággal, emelkedetten, nyugodtan, ünnepélyes ko-