Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
Az utolsó windeeki
482 jó ideje komoly részvéttel szemlélgette. Most megszólná : „Uriel gróf ! nem jó önnek ez évszakban s ez órában szabadban lennie. Ez igen ártalmas. Épen az estéli harmat száll.“ „Es ön atyám, födetlen fővel, mezetlen lábbal jár harmatban, esőben napforróság- és téli zivatarban,“ válaszolt Uriel. „Oh én ! ez egészen más,“ mondá [pater Bona- ventura s Uriel mellé telepedett, miközben társa a szent kereszt útját imádkozá. „Már mint ön .... ! — Ön tán nem olyan ember, mint én ? ezenfölül még jó koros is !“ „Rendem szent ruhája igy hozza magával. Egyébiránt én gyermekkoromban is hajadon fővel, mezítláb futkoztam, ily formán nem nehéz elévenni ismét e szokást. Meg ha nehéz volna is, szót sem érdemelne — az isteni Üdvözítőnek is nehéz volt útja Gethsemanból Grolgothára !“ „Atyám, miért lett ön kapucinussá ?“ „Hogy egy kis vezeklést tartsak', gróf ur.“ „Idegen bűnökért — nemde ?“ „A világ csak gyilkosságot, agyonverést, gyújtogatást, rablást s a mi ebbe a kategóriába tartozik, nevez bűnnek. Hanem hogy az ember ily gonoszságok elkövetése nélkül is nagy bűnössége érzetétől legyen áthatva s fájdalommal eltelve, mivel Isten végtelen szeretetét mindennap, minden órában megbántja — ezt nem fogja fel. Azt gondolja, hogy a töredelem
