Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

40

ta a főidből nőnének ki, le-letérdeltek. Ha egyiket vagy másikat kérdém : „Hová atyafi?“ mindenik azt felelte : „Einsiedelnbe búcsúra.“ — Ha! gondolám, be jókor jött ez neked! már oda te is elmégy, s megnézed azon bohózatot, melyet a katholika egyház a könnyenhivö emberiség számára rendez. Még néhány hegyen átmentem, azután egy darab zöld, csöndes legelőn — azután egy nagy falun, melynek házai kividről korcsmacégérekkel ékítvék — és Einsiedeln- ben valék. A tágas völgy hátsó részében hatalmas, fenyőkkel borított hegyre támaszkodva emelkedik a nagyszerű és fönséges zárda, melynek két szárnyépülettel körülvett, és kettős toronynyal díszelgő temploma, derék, a múlt század modorában készült épület, melyet a falu többi házától nagy szabad tér külö- nöz el. A tér közepén az Istenanya szobra áll oly szökökuton, mely folyvást tizenkét sugárban lövell a vizet ! körűié, kisded bódékban feszületeket, emlékérmeket, olvasókat, szent képeket s más efféle , az ájtatos nép előtt kedves tárgyakat árulnak. Ért engem Signora?“ kérdé Lelio rögtön félbeszakítva beszédét.

Félig halk mosoly, félig könnyüded vállvonítás- sal inte Judit igent bájos fejével — és Lelio foly- tatá ; de oly megváltozott komoly kifejezéssel, hogy Judit akaratlanul is szintén elkomolyodott.

„Tizenháromszáz év előtt élt egy ifjú, kit Benedeknek hittak, s ezt egészen csodás szeretet szállta meg — oly szeretet, melyet a világ meg nem foghat, mert test és vérrel nincs összeköttetésben — Isten,