Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
16 csolhatom, hogy e tekintetben példámat kövesd. Ö nem elvetemült nö ! hanem .......“ — „Hős — hanem?“ kérdé Florentin feszülten. „Hanem talán gonosz !“ „Mi a manó ! csak nem orgyilkos és méregke- verö ?“ tf „Nem, hanem jégkeblű kacér. 0 csak nagyszerű hódítások után sovárog. Oly embereket, mint te és én, föl sem vesz.“ Lelio őszintesége igen boszantá Florentint, és megbántódva felhagyott Juditot illető kérdezösködé- sével. Már akár hogy ütöttek ki saját tapasztalatai, titkár maradt ; s már három év óta volt ezen állásban, midőn úrnője a diodati kéjlakba költözött. Judit szépsége ez idötájban vesztett és nyert ; — elveszté az ifjúság üdeségét és lágyságát, s az első örökre letűnt virágzás minden zománcát ; nyert bizonyos komoly nyugalmat és tekintetet tartásában, mintha lelkét folytonosan azon gondolat nyomná : az élettel mit sem lehet kezdeni ! tapasztalásból tudom. Most egész raj követőivel a diodati kéjlak pompás, fényesen kivilágított termébe lépett, hol a rá várakozó Miranes asszonyság igy szólítá meg : „Lelio valabára visszatért !“ „Szerencsés hir!“ kiáltá az orosz herceg. „Most talán részesülhetek azon gyönyörben, hogy a Casta Dia-t hallhatom.“ „Jó herceg,“ mondá Judit, „meg nem foghatom
