Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)

XIX. Könyv

180 nebb ugyanis annak tévedése, ki azt hiszi, bogy ezeknek sohasem kell hinni. Hisz egyszersmind az ó és uj szövetségi szent könyveknek is, melyeket mi cikkszertíeknek neve­zünk, s melyekből azon hitet merítjük, melyből az igaz él ; ') s mely által tántoríthatlanúl haladunk mindaddig, míg az IJrtól távol zarándokoskodunk, 2) mely hit sértet­lensége s bizonyossága mellett is, ha több olyasmiről, és pedig minden jogos szemrehányás nélkül, kételkedünk, mit sem érzékeink-, sem értelmünkkel fel nem fogunk, s miről sem a cikkszertí szent Írásból felvilágosítást nem nyerünk, sem oly tanuk által nem tudósíttatunk, kiknek nem hinni képtelenség. XIX. A keresztény nép viseletéről és szokásairól. Ezen mennyei város, mitsem ad azok viseletére és szokásaira, kik az Istenhez vezető hitet követik csak az isteni parancsolatokkal ne jöjjenek összeütközésbe ; ez oka, hogy a keresztény hitre térő bölcsészeket sem kényszeríti a vallásosságot nem akadályozó viseletűk vagy szokásaik, hanem téves állításaik megváltoztatására. És azért nem nagy súlyt fektet azon különbségre sem, melyet Varro ad elő a cynicusokról, csak ne törjön ez ki semmi botrányos és mértékentúli cselekedetekben. Ama három : henye, munkás s mindkettőből összeállított életmódra nézve pe­dig, ámbár az örök életet ezek bármelyikéhez csatlakoz­ván is elnyerhetjük, fontos mégis tudni, mit tart ez az igazság szeretetétől s mit követ a szeretet kötelmétől ve­zéreltetve. Nem kell annyira henyéknek lennünk, hogy azon henyeségben felebarátunk hasznára ne gondoljunk, sem annyira munkásoknak, hogy Istenről elmélkedni el- mulasztanók. A munkátlanságban ne a tétlenség nyújtson élvezetet, hanem az igazságnak vagy kutatása, vagy fel­találása, hogy abban mindenki tökéletesedjék, használja a mit feltalált, másra pedig ne irigykedjék. A munkásságban pedig ne ez életbeni tisztelet, hatalom szerettessék, miután ■) Hab. II, 4. Rom. I, 17. — ’) Kor. II. 1. V, 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom