Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)
XIX. Könyv
173 tál, hogy érzéki vágyaikat a kéj által kielégíteni törekednek : úgy a haláltól rettegve eléggé bizonyítják, mennyire szeretik a békét, mely által a test és lélek öszhangzása meg nem zavartatik. De mivel az ember eszes lélekkel bír, mindazt, mi vele és az állatokkal egyaránt közös, alárendeli az eszes lélek békéjének, hogy valami felett elmélkedve, e szerint cselekedjék, hogy az ismeret és cselekvés rendszeres öszhangzásban legyen, mit eszes lélek békéjének nevezénk. Hogy azonban a hasznosat megismerje, és ezen ismeret szerint rendezze életét és erkölcseit, akarnia kell, hogy őt se a fájdalom ne terhelje, se a kívánságok ne zaklassák, se végre a halál fel ne oszlassa. — Az emberi értelem azonban gyenge levéli, nehogy midőn ismeretek után törekszik, hibába essék, szükséges az isteni tanítótestület, melynek biztosan engedelmeskedjék, és szükséges segély, hogy szabadon engedelmeskedjék. Es mivel míg e halandó testben zarándokolunk távol az Úrtól kell utaznunk ; mivel most hit által járunk és nem szemmel való látás által '):a test vagy lélek, vagy mindkettő békéjét, a halandó ember és halhatatlan Isten között fenálló békére kell visszavezetnünk, hogy annak a hitben az örök törvény alatt legyünk alárendelve. Miután pedig az isteni tanító két főparancsolatra tanít minket, úgymint Isten és a felebarát szeretetére, melyben az ember szeretetének három tárgya van : Isten, önmaga és felebarátja, és az ki Istent szereti, önmagát is szeretvén nem vétkezik : következik, hogy kötelességünk felebarátunkat, kit mint mimagunkat kell szeretnünk, Isten szeretetére vezérelnünk. így a feleséget, gyermekeket, cselédeket, s ha lehet még másokat is ; s ezenkívül kívánni kell, hogy, ha szükség lenne reá, mi is vezéreltessünk felebarátjaink által erre, és ez által, a mennyire tőle függ, békés viszonyban leszünk minden emberrel, az emberek békéje, azaz : rendezett egyetértése által, melynek rendje ez : hogy mindenekelőtt senkinek se ártsunk, másodszor, a kinek lehet használjunk. Az emberben megvan tehát először a hozzája tartozókróli gondoskodás, mert részint a természeti, részint az emberi társadalmi rend szerint könnyebb és alkalmasabb esz') Kor. II. 1. V, 6—8.
