Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)
XVIII. Könyv
91 ták, kik ily nagyfontosságú jövő bizonyítékául, nem csak szóval újították meg azokat, hanem írásba is foglalták. Mert, habár a zsidó népnél azon időtől fogva, a mióta királyai lettek, majdnem mindig voltak prófétái, ezek mégis csak az ő, nem pedig a pogányok javára szolgáltak. Miután azonban ezen prófétai iratokat, melyek a pogányok hasznára is voltak rendelve, nyilvánosan kelle szerkeszteni, ez csak akkor történhetett meg, midőn a pogányok fölötti uralkodásra hívott város alakúim kezdett. XXVIII. Azokból, mik Krisztus evangéliumára vonatkoznak, mit jövendöltek meg Ozeás és Amos, Ozeás próféta tehát, minél mélyebben beszél, annál nehezebb abba behatni. De ígéretünk szerint abból valamit fel kell hozni, s annak itt van helye : „Es leszen, úgymond , ugyanazon a helyen, a hol az mondatik nekik : nem én népem vagytok ti, ugyanott ök az élő Isten fiainak fognak neveztetni. “ ’) E látnoki bizonyítványt az apostolok is azon pogány nép meghívásáról vették, mely előbb nem tartozott Istenhez. És mivel a pogány nép is szellemileg Ábrahám fiai közt létezik, azért helyesen mondatik Izraelnek, miért is folytatólag mondja : „S egybegyülnek Juda fiai és Izrael fiai egyenlő akarattal, és egy fejedelmet választanak magoknak, és kijönnek fogságuk földéről.112) Ezt ha még értelmezni akarnók, a látnoki ékes beszéd ízét vesztené. De emlékezzünk vissza lélekben a sarkkőre és a kettős falrakásra, melyek egyikét a zsidók, másikát a pogányok képezik 3) ; amaz Juda, emez pedig Izrael fiainak nevezete alatt, mely mindkettő egyesítve ugyanazon egy hatalmasságra támaszkodik, és emelkedik föl a földről. Hogy pedig ezen testies izraeliták, kik jelenleg Krisztusban nem akarnak hinni ; utóbb ők, vagyis gyermekeik — mert azok helyébe holtuk után ezek fognak lépni — hinni fognak benne, ugyanazon próféta bizonyítja, mondván : „ Mert sok ideig fognak Izrael fiai maradni király, fejedelem, ») Oz. I., 10. — s) Oz. I., 11. — *) Efez. II., 14.