Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)

IX. Könyv

18 alsó emberek vagy enyészendő nyomorral vagy nyomoréi enyészettel ; a daemonok végre, kik a középállást foglal­ják el, vagy nyomorít örökléttel, vagy öröklétű nyomorral bírnak. Mert Apulejus azon öt tulojdonság által, melye­ket a daemonok meghatározásában elősorolt, nem bizo­nyította be, mint ezt megigéré, hogy a daemonok közé­pek ; minthogy állítása szerint velünk három tulajdonsá­got bírnak közösen, t. i. hogy nemre állatok, lélekre esze­sek, kedélyre nézve szenvedély alá vetvék ; az istenekkel pedig egyet, hogy öröklétüek; és végre egy sajátot, hogy testre légnemüek. Tehát hogyan középek, ha a magas­ságbeliekkel csak egyet, a földiekkel pedig három tulaj- * donságot bírnak közösen? Ki ne látná be, mennyire tér­nek el a középállástól, s mennyire siilyednek alá a mély­ségbe? De még ekkor is középek lehetnek, ha fölvesz- szíik, miként az istenek és az emberek egyegy saját tulaj­donsággal bírnak, t. i. hogy azoknak teste láthatlan, ezeké pedig anyagi: úgy ezeknek is egy különös saját tulajdon­ságuk van, t. i. testük légnemű ; két tulajdonságuk pedig mindannyiokkal közös; hogy nemre állatok és lélekre eszesek. Hiszen maga Apulejus, midőn az istenek- és az emberekről értekezik, mondja: „íme van kettős állato­tok“. És ezek — Plato elvrokonai — az istenekről soha sem szoktak máskép szólani, mint eszes lényekről, A két hátralevő tulajdonság, hogy kedélyre szenvedélyesek és időre örökléttiek, melyek egyikét a földiekkel, másikát pedig az égiekkel bírják közösen, a középállást annyira egyensúlyozza, hogy sem a magasba nem emelkedhetnek, sem a mélység alá nem süllyedhetnek. És épen e közép­ségben áll a daemonok nyomon! örökléte, vagy öröklétű nyomora. Mert a ki mondotta: „Kedélyre szenvedélye­sek“, azt is állítandotta : „nyomorúak“, ha csak azok tisz­telői előtt nem szégyenlette volna magát. Továbbá, mint­hogy a világ az isteni gondviselés, nem pedig a vakeset által, mint Plato elvrokonai is bevallják, igazgattatik, sohasem leendett azok nyomora örök, hacsak gonoszságuk igen nagy nem lett volna. III. Ha tehát a boldogok méltán neveztetnek eudae- monokuak, akkor azok, kiket a bölcsek az istenek és az

Next

/
Oldalképek
Tartalom