Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)
XV. Könyv
284 az, ki azt közösön bírni nem akarja ; és annál terjedel- mesbnek találandja azt, mennél inkább fogja benne sor- sosát szeretni. A mi tehát Romulus és Remus közt történt, az azt mutatja: mikép hasonlilc meg a földi város önmaga ellen ; mi pedig Kain és Abel közt történt, maga a két város, t. i. Isten és az emberek városa közötti ellenségeskedéseket bizonyította. Harcolnak tehát egymásközt a ro- szak. És szintén harcolnak egymás ellen a jók és roszak. A jók pedig, ha tökéletesek, egymás ellen nem küzdhetnek. Az elörehaladók pedig és a még nem tökéletesek úgy küzdhetnek egymás között, hogy a jó azon részről küzd más ellen, melyről maga ellen is. Ugyanazon egy emberben „A testiség azt kívánja, a mi a léleknek visszatetszik, a lélek pedig azt, a mi a testiségnek nem kedves') így tehát a lélek kívánsága küzdhet a másik testi kívánsága ellen, vagy a testi kívánság a másik lelki kívánsága ellen, mint egymásközt a jók és roszak küzdenek, vagy bizonyára két jó, de még nem egészen tökéletesnek testi kívánsága úgy küzdhet egymásközt, mint a roszak küzdenek egymással, míg az orvosoltak egészsége az utolsó győzelmet ki nem vivandja. VI. Azon betegségekről, melyeknek Isten városának polgárai, ezen élet vándorlása alatt a bűnnek büntetéséül alá vannak vetve, és melyekből Isten segítsége által kigyógyíttatnak. Azon betegség, vagyis azon engedetlenség, melyet a tizennegyedik könyvben tárgyaltunk, az első engedetlenségnek büntetése; s azért nem természet, hanem vétség: a miért a jóban előhaladóknak és e vándorláson a hitből élőknek mondatik : ,, Viszonosan egymásnak testét hordani segítsétek ;ágy he fogjátok tölteni Krisztusnakfötörvény ét.u 2) Ismét másutt mondatik : „Intsétek azokat, kik rendetlenül járnak, vigasztaljátok a félénkszivüeket, gyâmoUtsâtçk az erőtleneket, békeségestíírö kíméléssel viseltessetek minden emberhez. Meglássátok, hogy senki másnak gonoszt gonosz*) Sz. Pál gal. írt 1. V. 17. — ugyanott VI. 2.