Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)
IX. Könyv
12 lyel, állatias és alárendelt testekkel föl vannak ruházva, erkölcseikre különböznek, hibáikra nézve megegyeznek; makacs elszántsággal, kitartó reménynyel, elévülő szerencsével töltik napjaikat; továbbá, kik egyenkint véve halandók, de mindnyájan, az egész nemet tekintve, örökkévalók, a magzat helyettesítése által változnak, gyorsan haladó időben, késedelmező bölcseséggel, kora halállal és panaszos élettel múlnak ki, lakják a földet.“ Midőn itt oly sokfélét elmondott, mik az emberek legtöbbjeit megilletik, vájjon elhalgatta-e azt, miről tudta, hogy csak keveseknek adatott t. i. „a késedelmező bölcseséget“? a mit ha elhágy, az előbb oly szorgalommal leírt emberi nemet semmi esetre sem határozta volna meg helyesen. Midőn pedig az istenek fensőbbségét tárgyalá, magát a boldogságot, melyre az emberek bölcseség által akarnak eljutni, tünteté ki bennök leginkább. Ennélfogva, ha azt akarná elhitetni, hogy adaemonok közöl némelyek boldogok, akkor ezek leírásába is szőne olyas valamit, a miből azt lehetne vélni, hogy vagy az istenek boldogságának egy részét, vagy az emberek bármely bölcseségét velők közösen bírják. Jelenleg azonban mi jót sem említett rólok, a mi által a jók különböznének a roszaktól. Ámbár azoknak még gonoszságuk nyíltabb kifejezésétől is tartózkodott, hogy nem annyira őket, mint inkább tisztelőiket, kik közt beszélt, meg ne sértse, de az avatottaknak mégis kijelenté, mit kelljen felölök tartani; mert az isteneket, kikről azt akará elhitetni, hogy mindannyian jók és boldogok, szenvedélyeiktől és, mint maga mondja, háborodásaiktól minden áron elválasztá, egyedül testeik örökkévalóságánál fogva csatolván őket hozzájok; lélekre nézve pedig nem az istenekhez, hanem az emberekhez liasonlítá a dae- monokat, és pedig a legnagyobb nyíltsággal ; és ezt nem a bölcseség ajándoka, melynek az emberek is részesei lehetnek, hanem a szenvedélyek ama háborgatása miatt, mely a tudatlanokon és roszakarókon uralkodik, a bölcsektől pedig és a jóktól akként fékeztetik, hogy készebbek azt nem bírni, mint legyőzni. Mert, ha azt akarná elhitetni, hogy a daemonok nem testeik, hanem leikeik örökkévalóságát bírják az istenekkel közösen, akkor bizo
