Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)
XIV. Könyv
240 III. Következőleg akarnak, óvakodnak, örülnek mind a jók, mind a roszak ; és ugyanezt máskép fejezvén ki, vágynak, félnek, vigadnak mind a jók , mind a roszak: de amazok jól, ezek pedig roszúl, a mint t. i. jó, vagy rósz akaratja van az embernek. Még maga a szomorúság is, melyet a stoicusok a bölcsben föl nem lelhetönek állítottak, megtalálható a jóban, s főleg a mieinknél. Ugyanis dicséri az Apostol a korinthiakat, hogy az Ur szerint szomorkodtak. De azért ki mondaná, miszerint az Apostol velők együtt megörvendett, hogy bíínbánatot tartván, megszomorkodtak ; ilyféle szomorúságuk csak azoknak lehet, kik vétkeztek, mert : „Látom, xígymond, hogy azon levélnek csak kevés ideigtartó megszomorkodástok vala következése ; most örülök, de nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem, hogy megszomorodástok a megtérésre indított titeket; mert Isten előtt kedves keserűséggel illettettetek, úgy, hogy azért semmiben kárt nem vallanátok mimiattunk. Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre szolgáló állhatatos megtérést szül, melyet soha sem lehet megbánni ; de a világi tárgyak miatt való elkeseredés halált szerez. Mert íme ugyanez: hogy Isten szerint megszomorodtatok, mily nagy szórg almas ságot szerzett tibennetek.u ') A stoicusok pedig részökről azzal válaszolhatnak, mikép a szomorúság azéi’t látszik hasznosnak, hogy ez által az ember vétkeit megbánja; a bölcsben pedig a végett nem lehet, mert sem vétek alá nem esik, melynek btínbánata őt megszomorítaná, sem pedig más bármily rósz alá, melyet elkövetvén s érezvén, szomorú lenne. Ha jól emlékszem, Aleibiadesről mondják, hogy, midőn magát boldognak hitte, ellenben Socrates nyomorúságát oktalanságából bizonyította volna be, sírva fakadt. Tehát e férfiú hasznos és kívánatos szomorúságának is, melylyel az ember fájlalja, hogy az, minek lennie nem kellene, oka oktalansága volt. A stoicusok azonban nem az oktalanról, hanem a bölcsről állítják, hogy az szomorú nem lehet. *) *) Sz. Pál kor. 2.1. VII. 8-11.