Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)

I. Könyv

I. KÖNYV. Feddi a pogányokat, kik a birodalomban jelentkező ínségeket, leginkább pedig Roma városának a gothok által nem rég történt elpusztítását a keresztény vallásnak — mint­hogy ez az istenek tiszteletét tiltja—tulajdoníták. Értekezik a szerencse- s szerencsétlenségekről, melyek, mint mindig, úgy akkor is a jámborokat és gonoszokat egyaránt érték. Végre azoknak vakmerő állítását veti vissza, kik a katonák általa keresztény nőkön elkövetett erőszakot hány forgatták. . --------'ojQ/-------­Előszó. A mü célja- s tartalmáról. Az Isten dicsöségteljes városát, tekintve azt egyfelől az idők e mulékony folyamában, midőn a hitből merítve életét ideiglenesen gonoszak közt zarándokol1), másfelől pedig az örök hajlék azon állandóságában, melyet türel­mesen vár2), míg az igazság Ítéletté nem változik3), leg- fökép ekkor nyervén el majd a véggyőzelmet és teljes békét, — az Isten eme városát szándékom ezen, kedves Marcellin, általad tanácsolt, és Ígéretemnél fogva neked tartozott műben védeni azok ellen, kik e város Alkotójá- *) *)Habak. II, 4. — 2) Rom. VIII, '25. — 3) Zsolt. XCIII, 25. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom