Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Sz. Ambrus milánói püspök életrajza
21 kedvence volt, az ambroziana főegyházban tartózkodott — álleveleket költött, s már a kisebb rangú tisztviselők be is fogattak; azonban midőn Stilikó a merény okozóját saját szolgájában ismeré föl : nem akará őt büntetéssel sújtani ; azokat ugyan, kiket ez rászedett, a főpap közbenjárására szabadon bocsátá, a szolgát pedig bepanaszolá a főpapnál. A szent férfi fölkerestetvén a szolgát, miután ez az ambroziana főegyházat elhagyá, maga elé idézé. Miután a vallatásból kitűnt, hogy ő a merény szerzője, ekép szólt a püspök : „A sátánnak kell őt átadni a test megró n t á s á r a, n e h o g y ezután is i 1 y e s e k e t merjen elkövetni.“ E pillanatban, midőn még a főpap beszédjének viszhangja el nem enyészett, kinzani kezdé őt a tisztátalan lélek. Ezt látván nem kis félelem s csodálkozás foga el bennünket. E napokban kezének rátevése és parancsszava által sokakat megszabadított a tisztátalan lelkektől. 44. Ez idő tájt bizonyos Nicecius volt tribün és jegyző, ki lábbaja miatt nyilvánosan ritkán léphetett föl, midőn az Urtestét magához veendő az oltárhoz lépett, s a főpap által lábán esetlegesen ejtett nyomás következtében följajdult ily vigaszt nyert : „M enj,s ezentúl épségnek ö r ven d h e t sz.“ Nem is szenvedett többé lábfájásban, a mint maga is könyes szemmel bevallá, midőn a szent főpap jobb létre költözött át. 45. E napok múltával, miután a ticinumi — Pivia — egyház élére főpapot avatott föl, betegségbe esett, mely midőn már hosszabb ideig ágyban tartá őt, Stilikó kormányzó, mint hirlelik, olyatén nyilatkozott, miként ily férfi halála Olaszhont végveszélylyel fenyegeti. Miért is magához hiván a város előkelőit kiket mint hitte a szent főpap szeretett, részint fenyegetés-, részint nyájas beszéd által arra birta őket, hogy elmenvén a szent főpaphoz, őt rá beszélni íigyekezzenek, miként esedezzen az Urnái önnön élete föntartásáért. Ezek hallatára, imigy válaszolt : „Nem, úgy éltem közietek, hogy élni szégyenetek, s nem félek meghalni, mert jó Urunk van.“ 46. E betegsége alkalmával, midőn az általa elfog-
