Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Sz. Ambrus milánói püspök az egyháziak kötelmeiről irt III. könyve - Harmadik könyv
205 — ügy miatt, mint történni szokott, megbántva érezvén magát, atyja házához visszatért, és ott maradt négy hónapig. Ekkor fölkerekedvén férje, nejének kegyét visszanyerendő s őt magához visszavezetendő elment ipja házához, összetalálkozván nejével, ez őt atyja házához vezeté. 113. A nő atyja örömmel fogadta őt, s három napig folyvást vendégeskedtek, és pihentek. Másnap jókor fölkelt a levita, de ipja marasztalá őt, hogy ne hagyja el oly hamar a kedvderítő vendégeskedést. Még a következő, sőt a harmadik napon sem engedé a nő atyja elmenni vejét, míg a szívélyesség és kegyelet egész adója leróva nem leszen. Azonban a hetedik napon, midőn már a nap alkony felé hajlék, estebéd s vig lakmározás után, miután azt vetné okul, hogy a következő éjt inkább övéi, mint idegenek közt szeretné tölteni, le nem tartóztathatván őt, leányával együtt elbocsátá. 114. Rövid haladás után az est beköszöntött, és a je- buzeusok városa tűnt föl előttük ; a szolga javaslá, hogy ide térjenek he; azonban ura vonakodott, minthogy az nem Izrael fiainak városa volt, hanem benjaminiták Gabaa városába jutni törekedett. Bizonyos idegen öregen kívül ki- sem találkozott, ki őket szállásra fogadta volna. Ez végig nézvén őket, kérdé a levitát : Hová mégy ? s honnét jösz ? s miután ez feleié, miszerint utas, és Ephraem hegyéhez szándékozik, s ki sincsen, ki őt befogadja, szállást adván neki, lakomát rendezett. 115. Azonban a lakoma végével, a mint az asztaltól fólkelének, gonosz férfiak megrohanván a házat, körülvették azt. Akkor az öreg szűz leányát s kortársnőjét, kivel az hálni szokott, átadá a gonoszoknak, csakhogy a vendégen erőszakot ne tegyenek. Azonban látván a levita, hogy-mindenintézkedéshasztalan,és az erőszak növekszik, átadta nejét, kivel aztán egész éjen át bujáikodtak. A nő ennyi méltatlanság okozta iszony s fájdalomtól megtörve, a férjét befogadó gazda ajtajánál összerogyott, és kiadta lelkét, végpillanatában is megőrizvén az őszinte hűség érzetét, hogy legalább tetemei eltakarítását bizhassa férjére. 116. Ezek földerültével, hogy hosszas ne legyek, majdnem az egész Izrael népe hadra kelt; mármár kétes