Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

vetköztetett a mi Urunk is; mi különös van tehát abban, ha a szolga ugyanazon sorsban részesül, mellyben Ura? Sőt mi magunk vagyunk azok, kik az Urat levetkőztettük. Mert a katonák bűnténye volt ez, ők foszták ki ruháiból az Urat. Azért saját vétkünket mellyért egykor Ítélet elé vonattatunk, minmagunk által törüljük el. Nagy a hideg, de édes a paradicsom ; kinzó a jég, de gyönyörteljes a nyugalom. Kevés ideig szenvedünk s örökké befogadtatunk Abrahám keblébe; egy éj az örökkévalóságot szerzi meg nekünk. Veszszen el tehát hidegben a láb, hogy az angyalokkal vigadjon; (saltet) merevedjék meg kezünk a hidegtől, hogy jogot nyerjünk azt az Istenhez emelni. Hányán estek el társaink közöl a csatában hüségök bebizonyítására a halandó király iránt ? s mi nem áldoznák föl éltünket Isten iránti hűségűnkért ? avagy hány gonosztevő lakolt halállal a bűntényen rajtaka- patva; s mi az igazságért ne legyünk készek meghalni? Bajtársak! ne legyünk, kérlek, gyávák s ne engedjünk az ördögnek, ne kíméljük a romlandó testet. Ha már egyszer meg kell halnunk , haljunk meg úgy hogy majdan élhessünk. Engedd oh Ur Isten! hogy ez áldozatunk kedves legyen előtted s élő felajánlásokként fogadj minket kik minmagunkat ajáljuk ezen hideg okozta borzasztó halálra. Szép életáldozat, jeles áldozmány, uj égöáldozat nem ugyan tűz, hanem dermesztő hideg által fölemésztve!“

5. Ezen buzdító beszédet hangoztatva egymást kölcsönösen serkenték, mintha éji örállást kell vala nekik véghezvinni ; és valóban vitézül állottak is őrt az éjen át hősiesen elviselve a jelen kínokat, örvendezve azokban, miket remélhetének s gúnyolva bősz ellenségöket. Egy vala min dny áj ok imája : .,Negy vénén léptünk ki a pályatérre, vajha Ur Isten! negyvenen koronáztatnánk is meg. Vajha e számból csak egy se veszne el. — Szent Az, kit a negyven napi böjttel megdicsöitettél, ki által'az