Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

284 Kr. u. 304. körül. utazását említitoursiGergel „acsodák“cimü 2-könyv 2. fej. ki másutt is e várost említi sz. brioude-i Julián vértanúval együtt, kinek kéziratokból kivont szenve­dését Gergel müvei újabb kiadásának végére tettük. Lásd továbbá sz. Kiárus életét, (saec. 2. Benedict.) vagy pedig a Bollandistáknál Boldogasszonyhó 2-án. E sz. vértanú emléke a régi és újabb vértanuköny- vekben Mindszenthó 18-án ünnepeltetik. Szent Ferreol vértana szenvedése. (Több kézirat után.) 1. Midőn az Istennek kedves, az ördögnek pedig gyűlölt keresztény nép a birodalom minden részei­ben bálványimádásra kényszerittetnék, Vienne vá­rosának akkori elnöke Krispin is a császárok paran­csára áldozni kényszerité a keresztényeket. Ama gonosz szándékkal tehát ült a törvényszékre, melly- nél fogva előre elhatározta megjutalmazni az enge- delmeskedöket és megbüntetni az ellenszegülőket, Ki midőn törvényesített kegyetlenséggel dühösköd- nék, sok más közt sz. Ferreol vértanút is, ki ka­tona-ruhát viselt ugyan, de hivatalban már nem volt többé, mert keresztény vala, áldozni kény­szerité mondván : Neked Ferreol kell mindenekelőtt engedelmeskedned a gyözhetlen fejedelmek törvé­nyeinek, kiknek különben is katonai zsoldodért hű­ség-, méltóságuk miatt hódolat-, előmozdittatásod következtében pedig feddhetlen alázatossággal tar­tozol. Miért is rendeletökhöz kell alkalmazkodnod, nehogy makacsságodért lakolj ; áldozz tehát az isteneknek. Mit késel ? Mire sz. Ferreol válaszola : „Keresztény vagyok, áldoznom tehát a bálványok­nak nem szabad. Mig vallásom engedé, szolgáltam a császárokat. Tetteimet, néked engedelmeskedve, igazságos törvények értelmében végezém ; istentelen törvényeknek azonban sohasem szolgáltam. Föltétem volt az ártalmasok, nem pedig keresztények ellen harcolni; zsoldra, mellyre hivatkozol, nincs szűk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom