Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
206 Hermes megveretik. A szentirási könyveket elhamvasztják. ni, nekem pedig átadni nem illő! 4 A sz. vértanú ezen szavai után az elnök elöparancsolá a kínzókat. Belépett most a kegyetlen és minden emberi érzetből kivetkezett Mukápor; mire mindjárt Szever áldozárt parancsolá bevezetni az elnök. kit minthogy nem találhattak, a sorFiilöpre került. Miután ez hosszasan kínoztatott volna, a jelen volt sz. Hermes igy szólalt föl: „Ha minden irományainkat, kegyetlen vallató! elvennéd is úgy, hogy az egész világ kerekségén ezen igaz hagyomány nyomai sem maradnának, mindezek dacára az utódok, a sz. atyák emlékét s leikök üdvösségét jól figyelembe véve, az elődök iratait ismét összeállítanák, és még nagyobb erélylyel tanítanák a Krisztus Urunkat illető isteni tiszteletet.“ Ezek után, a már sokáig gyötrött Hermes bement azon helyre, hol minden edények és irományok elrejtve voltak. Öt követé az elnök segédje, a lopásra és ragado- zásra igen hajlandó Publius. Midőn a megtalált edényekből, — a bekövetkező büntetést nem sej- dítve — néhányat az álnok tolvaj magának eltulajdonított, gonosz merényének Hermes ellenállt, kit az arcul csapván vérrel borított el ; mit Basszus meghallván és Hermes arcát látván, haragra gyu- ladt Publius eljárása fölött , és Hermest kigyógyítani, Fíilöpöt pedig a többiekkel együtt örök kíséretében a piacra vitetni parancsolá, részint hogy ott a népnek látványul szolgáljon, részint pedig, hogy e példára a többiek visszarettenjenek. 5. Mialatt ezek a piacra mentek, az elnök minden irományokat a katonáknak adott át. Azután nagy sietséggel a palota felé ment, s az egyházat minden ájtatoskodóktól megfosztani szándékozván, annak tetejét egészen lerontatá; hogy pedig azok, kik ezt véghezvitték, a lerontásban hanyagok ne legyenek, veréssel kényszeríté őket. Erre a belháboru, lázongás és zavar csakhamar bekövetkezett; a polgárok és idegenek jelenlétében tüzet raktak, s minden sz. irományokat a tűz köze-