Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
43 két visszaállítsa, Bizonyítják ezt, nem csak Somához , hanem a római hívekhez is, „a béke és biin- bánatról“ irt levelei, valamint azok is, mellyeket a Kovát felekezetéhez szóló eretnekekhez intézett, s mások, mellyeket ugyanazoknak küldött volt, miután az egyház kebelébe már visszatértek. E levelekről emlékezik Ozséb (lib. G. cap. 40.). Sőt Nová- ciánhoz is, (kit Ozséb a görögök módjára Kováinak nevez, kik aNovát ésNovácián nevet gyakran fölváltják) irt egy jeles levelet, mellyben Ozséb dicsérete szerint (cap. 45.) arany szavakkal megmutatja, miként kelljen a szakadást kerülni. „Jobb A szakadás- lett volna, úgymond, akármit szenvedni, csak hogy Isten egyháza szét ne szakíttassék. Nem ke- vésbbé lett volna dicsőbb bármi vértanuságot szenvedned , nehogy az egyházban szakadást okozz, mint nehogy a bálványoknak tömjénezz ; sőt véleményem szerint amaz dicsőbb, nemesebb és üdvö- sebb; mert ez esetben saját lelkeért, a másikban az egész egyházért szenved az ember vértanú-halált.“ Hogy e levél Nováciánhoz íratott, kezeskedik sz. Jeromos tanúsága (in catalogo). Rutin szerint e levél Nováthoz küldetett, de megjegyzi egyszersmind az idézett iró, hogy Dénes ugyanazon szavakkal Nováciánt is figyelmezteté. VIII. E belviszály sanyargatta egyházat, a vita az eret- rövid üldözésszünet után, csak hamar újra Gallus ncks^Vl|“zl' császár támadta meg, ki, mint Dénes Hermám- monhoz küldött levelében írja, (apud Euseb. lib. 7. hist. cap. 1.) sem Décius hibáját, sem vesztének okát nem látá át. Azonban sokkal nagyobb zavarokra adtak okot azok, kik az eretnekségből az egyház kebelébe visszatértek. Ugyanis midőn Cy- prián az egész afrikai egyházzal a keresztség ismétlését sürgeté, István pápa az eretnekek által föladatott keresztséget a sz. hagyomány nyomán érvényesnek tanítá, s igy a keresztség ismétlését meg- tiltá. Sz. Dénes, az István- Szixtus- és másokhoz intézett leveleiben, mellyekröl Özséb emlékezik