Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

III.

68

tén, és csak egy csepvért sem bocsátott az ismételt ütésekre, mit álmélkodva vizsgáiénak ugyan az istentelenek, de épen nem tulajdoníták ezt isteni erőnek, hanem inkább a szenvedőt iszonyúan káromolva kuruzsolónak nevezték. Mindez Szőkén történt Eger szomszédságában.

Az eretnek üldözök dühét csak a halál elégitheté ki ; azért, miután a bitvalló szinte kinozhatlannak látszék, meggyilkolását elhatározták; és e végre Farnosra vivék öt, hol a szentegyház előtti temetőben végrehajtandók valának véres szándékukat. De a fölszentelt helyen nem engedtetett meg az ártatlan vér kiontása. György atya annak szereteté- töl égve, kit a pallos vágása után látni remélle, midőn parancsolták , késedelem nélkül letérdelt, és égre vetett szemekkel hangosan fölsohajta: „Uram! ne tudd be ezt vétkül nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek!“ Egyik már a halálos vágásra neki méré bárdját : de, ime, csodálatosan valami titkos szörnytől visszariadva, akaratlanul is elejté a kardot; helyét rögtön más foglalta el, sőt egymás után többen léptek elő a tisztes fő lecsapására, de mindannyian remegve hátrálának Krisztus bajnokától, ki szelid tekintetével folyton az égen csüggve, többször isinételé: „Uram bocsáss meg nekik . . . De még e nyilvánvaló csoda sem érte el célját, hogy a vérszomjasakat bűnös szándékuk kivitelétől visszaretentette volna, hanem ezen ördögi gonoszságot rejtő szavakkal: „Vigyük el innét, nehogy magunk is el- veszszünk; itta szentegyház körül meg nem ölhetjük,“ négyes fogaton Szőkére visszaragadták, hogy György ott adhassa föl Üdvözitőjének lelkét, hol érette legtöbbet szenvedett.

Mint láttuk , a kegyes Isten mindenhatósága láthatlari páncélával és őrizetével eddig sérthetlenné tévé állhatatos szolgáját; különben a cinkosok sem igen siettek kivégzésével, sőt nem alattomban hanem nyilván faluról falura hur- eolák ártatlan foglyukat, nem félve, hogy befogatnának, vagy legalább foglyuktól megfosztatnának ; nem féltek ; mert a megjárt helységek már török uralom alatt álltak, s azok lakóinak nagy része velők egy bordába szövő reformátusok valának, a kevés katholikust pedig épen ez által gyötörhetni, vagy legalább, mint ez többször történt, hitbajnokuk pénzbeli kiváltására birhatni reméllék ; vagy, ha épen