Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

264

tenek közöl? Mert a nemzetek istenei mind ördögök : a mi Istenünk ellenben a mennyet alkotá. És azért tisztelőikkel együtt örökös tűzre kárhoztat- vák s kárhoztatandók, miként a szent látnoknál írva Zsolt. 96, 7. van ; ^Az istenek, kik az eget s földet nem alkoták, veszszenek el az ég alól;“ — más helyen pedig : Zsol. 139,11. „Szégyenüljeiiek meg mindnyájan, kik faragott ké- Zsolt. 134,5. pékét imádnak;“ — és ismét : „Ejtsd őket tüzörvény- be bonnét föl nem kelhetnek.“ A mi Istenünkről Zsolt. 127,1. pedig a sz. látnok mondá : „Mert tudom én, hogy Jehova, a mi Urunk nagyobb minden isteneknél. Mindent, mit akar, megteszen mennyben és földön, a tengerben és minden mélységekben.“ Miért is ugyanazon látnok szerint : „Boldogok mindazok, kik félik az Istent és utain járnak.“ S mivel a hü katonák uraik és királyuk dicsőségében részesülen- denek, azért bizonyságáért a halált önkényt elfogadjuk és szenvedésünk példájával bebizonyítjuk : milly biztos reményünk. Ez okból ép ész s értelemmel fölruházott jeles és tudós férfiak ! félre tevén pillanatig minden gyűlöletet s vetélkedést érett fontolással vizsgáljátok meg mindkét rész érveit, s ne engedjétek át magatokat továbbra is a kárhozott s kárhoztató ellenséges gonosz szellemeknek, sem a bennetek levő tiszteletreméltó isteni hasonmást szennyes rútságuknak ne vessétek alá, hogy igy Krisztus kárhoztatásukat kikerüljétek. Sőt inkább engedelmindenható _ ° }, . °,

Teremtő, meskedjetek a szentseges, szép, igazságos, kegyelmes, hatalmas Teremtönek s barátotoknak, kinek alázatossága , ha benne megnyugodtok , fölmagaszta- land, szegénysége dúsakká teend, halála életet adand, kinek üdvös intései most magához édesgetnek, jutalmai hívnak , hogy méltók legyetek nemsokára örök dicsőségébe fölvétetni s végnélküli barátságának örvendhetni.“

X. Midőn a szent vértanú igy beszélt volna, az istentelen bírák érveinek súlya által leverve, igy szólának : „Győző nem szűnsz meg már bölcsel- kedni ? Egyet válaszsz : vagy engeszteld ki az iste-