Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)
Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról
220 nozta az embereket. Egy alkalommal Dioklecián, a kegyetlen zsarnok előtt szerepelvén, ki a keresztényeknek esküdt ellensége volt, ezeknek hittitkait akarta kigunyolni. Azért a császár és az egész nép jelenlétében a szinpad közepén betegnek tettetve magát lefekvék, s kéré : adnák föl neki a kereszt- séget. Bohózatát igy kezdé meg: „Oh kedvesim! terhemre vagyok, roszul érzem magamat, könnyít- setek rajtam.“ Erre megszólala a többi szinész : „Hogyan könnyitsünk rajtad, ha terhedre vagy ; valljon asztalosok vagyunk-e, hogy legyaloljunk valamit belőled ?“ Ez a népet megnevetteté. Genéz pedig viszonzá: „Esztelenek, mint keresztény akarok meghalni.“ „Miért?“ kérdék amazok. „Hogy — úgymond ez, — a végnápon Isten, kinek ótal- Cs0incgié°r!!,n ma alá futok , magához vegyen.“ II. Ellátták tehát az áldozárt, s az ördögűző papot, mialatt Genéz Istentől ihletve rögtön hivő lett. Mert a mint ezek ágya mellé leültek, s tudakolták mondván: „Fiam! miért küldöttéi érttünk?“ már nem tettetve, hanem tiszta szívből feleié: „Mert Krisztus kegyelmét akarom megnyerni, melly által újjá születve kiszabaduljak gonoszságaim örvényéből.“ Miután a keresztséget fölvette s fehér köntösbe öltözteték: hogy a szinpadi jelenet kiegészítésére Krisztus neve miatt szent vértanúként elítéltessék , a katonák öt a császár elé hurcolták, hol egy magasabb helyen állva e szókra fakadt: „Császár, hadsereg, tudósok, s e város népe hallgassatok meg ! Én , midőn a keresztény nevet csak említeni is haliám, irtóztam , és azokat, kik e hitben állhatatosak maradtak, kigunyoltani. Én saját szüléimét s rokonaimat is ép a miatt, hogy fólvevék a keresztséget, megvetettem, 2) és olly nevetségeseknek tartám egyáltalán a keresztényeket, miként titkaikat szorgalmasan kikutatám azon célból, hogy *) *) Nem csoda tehát, ha a keresztényeknek némelly szertartását ismerte.
