Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

194

Biztosan? Ám e hegyek- s vadonoknak rengetegébe Jöttem, s itt hajtám fejemet le az Urnák ölébe, Hogy táplálna, avagy fogy tómnak lenne tanúja.

S látod most, hogy erős bizodalmám nyerte jutalmát, Isten nyujta segélyt, és téged kiilde ki hozzám Szent adományaiban megtartani. Rajta fiam! hát Töltsd a parancsot bé téged jó tettre kötelzőt:

Y égy válladra s cipelj szaporán egy lakba el innét.“ Bódog a vá- Nem rest Bódog a kért hu szolgálatra, s örömmel A kedves terhet, könnyüt mint Krisztus igája , Fölveszis olly gyorsan lépdel vele, mintha csak ötét Vinnék, nem pedig ö. S igazán Krisztus viszi már öt Terhével, szeretet gyorsítá lábainak még Szárnyakat adván. Olly sokban bizatott meg ez éjjel Bódog, s végbevivé mindazt: széttörte bilincsét, Krisztus szent papját fÖliidíté, s vállra emelvén Elviszi házának biztos teremébe pihenni.

Évben elaggott nö sürög itt, mi hasonlag erényi Fényben tünteti föl hitvalló Maximusunkat;

Mert a szolgacsoport s zsellérek haszna helyett egy Aggnöt tart. Ajtón kopogással fölveri Bódog Ezt, ki zörejt hallván elrémül, és csak aliglan Ismer a hangra; kitárt ajtón beereszti azonnal Háznak urát az ijedségtől testben remegő agg, „Vedd e kincset — imígy szól Bódog a nőhöz — az éjnek

Csillagi, és Krisztus fejedelmük alatt az egeknek Angyali adják át kezeimmel; az Urnák e gyöngyét Őrizd hűn, s idejében majd add vissza nekünk öt Épen, mertbírád lesz az Ur, ki előtt veszed át most!“ Maximus erre imígy szólal meg híva magához Bódogot: „íme fogadd te is, úgymond, fáradozásid Bérét, óh kedvelt fiam, ezt késztet ma leróni Az, ki előbb téged hozzám ki — az elhagyatotthoz— Küldött..“ S most szentelt kezeit fölemelve fejére Bódognak, lekönyörgi reá Krisztus kegyeit; s mint Hajdan atyák kitűnője Izsák, ki fiára egeknek Harmatját s a föld javait rebegé le megáldó Ajkaival; szintúgy Bódogját Maximus ősz is

V