Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Második szakasz
27 még kevesebb ada ki rendeletet a keresztények ellen, sőt hogy legtöbben közölök olly kegyesek voltak, hogy csak mintegy kényszeritve büntetek meg a vétkeseket is, s ezeknek kegyességét a tartományi főnökök is követték.“ De Dodwell ezen állítása megsemmisítésére jól megjegyzendő, hogy a keresztények elleni üldözéseket nem csak a császárok parancsa, vagy a tartományok kormányzói személyes bosz- szűja, vagy végre a nép lázongása okozá, mint ezt ismételve állítja Dodwell, hanem leginkább a római törvények ereje, melly minden idegen vallást eltilta. (Cicero libr. 2. de legibus.) A keresztények pedig a rómaiak vélekedése szerint nem csak uj és idegen vallást hoztak be, hanem ollyat is, melly minden mást hamisnak és nevetségesnek nyilványit. És ezen törvényeket magok a császárok sem szeghették meg, kivált miután közakaratból származott törvények által uj szentesítést és érvényt nyertek. Mit nyilvánosan kimond Origenes (hóm. 9. in Josuam): „A tanács és a római nép a császárok hozzájá- rultával törvényeket alkottak, hogy keresztények ne létezzenek.“ Tertul- lián is emlékezik a keresztények ellen hozott törvényekről ; (Apolog. c. 37.) és igy nem csoda, ha dacára a császároktól adott békének a feladott keresztények mégis bűnhődtek, például fölhozzuk Apollonius sorsát, ki a tanács kimondotta Ítélet következtében életével lakolt, a régi törvény erejénél fogva, melly meghagyd, hogy a föladott keresztények büntetés nélkül eine bocsátassanak. Hasonló sorsban részesült Palesztinának Cezária városában Marin, és pedig Gallién császár békeparancsa után. Mikor pedig ezen törvényekhez még a császárok rendeletéi is járultak , akkor az üldözés is fokoztaték ; a keresztények ugyan is szorgalmasabban kifürkésztettek, befogattak, s kiállhatlan gyötrelmek közt kivégeztettek. Hogy a császároknak illyen új, az üldözés lángját fölszitó rendeletekröl nem igen kellet gondoskodni, kitetszik Pliniusnak Traján császárhoz irt leveléből. 0 ugyan is, noha a császártól új parancsot nem kapott, mint maga Dodwell is állítja, a keresztények elleni üldözést fölfüggeszteni még sem merte, a császár nyilvános rendelete megérkeztéig s Tertullián szerint, nem is kért volna a császártól e részben tanácsot, hacsak többek elitéltetése és kivégeztetése után a büntetendők sokaságától meg nem rémült volna. Azután hogy a császárok által kiadott vérparancsok nem voltak olly ritkák , bizonyság Lactantius, ki (5. könyv.) Írja, hogy : „Domicius összegyüjté az altanácsfö kötelmeiről irt két könyvében a császárok istentelen parancsait, hogy megtudhassa, miként büntesse azokat, kik magokat Isten tisztelőinek nevezik.“ 25. De alaptalan azon ellenvetés is, hogy a császárok szelídek és kegyesek voltak. Valljon volt-e a rómaiaknak szelidebb császárjok Titus- nál? És lám maga e szelíd császár is testvére születése napját fényesen megülendö, Cezareában Palesztina városában vérjátékokat rendeztetett, mellyekben részint vad állatok fogai, részint a máglya lángjai, részint pedig párviadalok által 7500 felül veszték életöket. Szinte illy fénynyel
