Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből
22 alatt elpusztult. 7) III. Ottó császár is sietett hódolatát tenni, a szent ereklyék előtt; mezítláb vonult beGneznóba, hol ez alkalommal érsekséget állita, első érsekké a fogságból kiszabadult Gau- dentiust nevezvén ki 1003; 8) annakutánna Aachenben templomot kezdett tiszteletére építeni, mellyet halála után sz. Henrik végze be 1018. A csehek is fölébredtek megrögzöttségökből az örvendetes halál hírére, s 41 évvel utóbb Breciszló fejedelmök alatt egész táborral száltak Gneznó alá, szent püspökük ereklyéit erőszakkal is haza viendök : de a lengyelektől megcsalatva, aligha el nem tévesztették egykor félreismert, de most büszkeségük tárgyává fogadott püspökük ereklyéit. — Boldog a baza , melly illy szent férfiúban tiszteli nemzete apostolát! Bélában a jámbor nevelés s az isteni mulaszt nagy remekét látjuk, ki ugyanis gyermekségétől fogva olly hatalmasan tündökölt az erények minden nemével, hogy életének árnyékoldala sem volt; szenfségéröl a nép száján forgó megszámlálhallan, s a történelemben több lapra terjedő csodák csoportja, a folyton lankadatlan tiszteltetés Europa három nemzeténél: a magyaT) Valóban méltó is volt, hogy Katona szerint nevére és pedig az esztergomi várban, hol sz. István született s megkereszteltetett, — szentegyház emeltetvén, nálunk részesüljön legelőször nyilvános tisz— teltetésben. Ezen székesegyház 1188 körül leégett, Jób érsek fölépít— tété IV. Béla királylyal kezet fogva és pedig igen fényesen. 1304-ben Vencel cseh pártosaitól sérelmeket kapott, mellyeket Csanád érsek kijavítandó, az egész egyházat lerontatá s újból épitteté. Idő jártával elsat- nyulván, Széchy Dénes érsek országos adakozás utján pénzt szerezvén, felségesen helyreállitatá, s 1453 fölszentelé, különösen ugyan sz. Béla püspök de a bold. Szűz tiszteletére is. Szépsége végett angyali remeknek neveztetett. A török ostromok alatt 1543-ban a bolt keleti része beomlott, mig 1 1683 csak romok sötétlének a fényes székesegyház helyén. — Sze- lepcsényi áldornagy hagyományozott 443,000forintja XI. Ince engedelmé- vel a háborúra fordittatott. — Barkóczy gróf és áldornagy csak új romokkal szaporitá a székesegyház terét. Mária Ter zsz. István tiszteletére emeltetó fel romjaiból 1771. És ennek helyén díszeleg most a magyar Sionon a Rudnay bibornok — áldornagy által kezdett s már már befejezendő fölséges basilika, nem ugyan a megye védszentjónek, de igen a magyarok Védasszonyának tiszteletére. Schematismus Strig. 1850. 8) Ebben a német s cseh Írókkal a lengyelek egy része nem egyez meg, kik Bélát nevezik első gneznói érseknek. Béla utósó évei azonban olly ut- s tényzsufoltak, hogy Gneznóban csak rövid ideig tartózkodhaték ; régi életrajzai pedig érseksége s Miesko lengyel fejedelem általa történt megkereszteltetésének ellenmondanak.