Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Második szakasz
15 első századaiban történt üldözések alatt; és a vértanuk ama nagy serege, mellyet a katholika egyház vértanú könyveiben (Martyrologium) imáiban megünnepel, nem egyéb, mint mesélő —, vagy saját kifejezése szerint, henye barátok tekintélyén alapszik, kik hallatlan szemtelenséggel a hívek közt illy s hasonló álmokat és bohózatokat terjesztettek igaz történetek gyanánt. De jóllehet mindenki, hacsak kevéssé is jártas a sz. atyák vagy egyháztörténelem olvasásában mindjárt átláthatja, hogy az egyháznak a vértanuk sokaságáróli hagyománya a sz. atyák közös véleményén, valamint egyes egyházak közmegegyezésén alapszik : mégis érdemesnek tartom e tárgy fölött egy kissé bővebben értekezni részint, ne hogy elleneink a katholikusok hallgatásában mintegy győzelmüket helyezzék, részint, hogy a vértanukon elkövetett méltatlanság visszato- roltassék ; — s egyszersmind az egyház ellen, mellyet szent Ágoston a vértanuk anyjának nevez — irányzott rágalom megsemmisíttessék. — Hozzáfogunk tehát a dologhoz és nehogy a tárgyalásban valami zavar keletkezzék mi is a Dodwell által követett modorban haladunk és pedig előbb a vértanuk sokasága ellen fölhozott átalános érveit hányjuk meg, azután pedig, — miként ö — minden egyes üldözés vizsgálatára térendünk. 13. Dodwell ellenvetései röviden előszámláltatnak. Mindenekelőtt azt vitatja Dodwell „hogy, ha a vértanuk száma valóban olly nagy, mint közönségesen emlittetik, alig történhetett volna meg, hogy neveik elenyészszenek; miután évenkint megszoktak róluk emlékezni, mint ez sz. Ciprián az oxfordi kiadás szerint 39, másként 34 leveléből kiviláglik, miért később e tettek azon rendben, a melly- ben megünnepeltettek külön füzetekben mindenesetre le is Írattak. Hogy illy pontos, kielégítő vértanukönyv létezett, kitetszik sz. Ciprián 12. másként 37. leveléből, mellyben bizonyos Tertullus e dologban kifejtett szorgalmát dicséri s mellyböl az is kiviláglik, hogy maga Ciprián szinte foglalkozók hasonló munkával. Hogy e füzetekből egynek neve sem hagyatott ki, kétségkivüli, mert akkoriban még a személyválogatásnak helye nem volt. Mert azon időben nem csak a jelesebb vértanuk hanem gyermekek és asszonyok, szolgák és hitujoncok emléke is meg- ünnepeltetett. Bizonyság erre ama csecsemő, ki Románnal szenvedett, bizonyságok Perpetua, Felicitas, Blandina és más alsóbb rendűek, kiknek kora, állapota, és gyengébb neme tekintetbe nem vétetve, neveik és cselekedeteik a legszorgalmatosabban összegyüjtettek, és az utókornak átadattak. Sőt a kath. egyház fényének emelésére az egyes egyházak még az idegenekkel is közlék vértanúik névsorát, hogy azoknak emléke megünnepeltessék, mi főpásztori körlevelek által történt, mellyek közöl nehány hozzánk is eljutott.. Az első keresztények, — mondja Dodwell — annyira serénykedének a vértanuk tetteit az utókorra átszálitani, hogy figyelmüket épen semmi sem kerülte el.“ 14. „Már pedig, — folytatja Dodwell, — ha nemcsak azokat fürkész- szük, mellyek illy nemit sz. emlékekből ránk maradtak hanem egy-
