Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből
20 hogy megválván a kárhozat utjától, és lemosatván Krisztusban az üdvösség habjaival, ő benne bűneitek bocsánatát nyerjétek meg s az örök, égi házét... “ Részint boszonkodva , részint röhögve hallgatták végig ezeket a gyülekezők, botjaikkal a földet zuhogtatták, s fenyegetve unszolák öt a visszatérésre; mert szerintük illyenek végett terméketlen a föld, gyümölcstelenekafák, illyenek végett nem szaporodnak sőt kivesznek az állatok sat. Végre valamelly ősz férfnmak sikerült megmenteni bajnokainkat a rajongók közül. Béla időt nyervén a gondolkozásra, jobbnak találá azok között, kik előtt még ismeretlenek, elrejtőzni, s őket velők élve lassanként hódítgatni Jézus Krisztus igájába ; ezért ajánlá társainak, hogy szakálukat, hajukat növesszék meg, ruhájukat alkalmazzák a népéhez, és e szándékkal indult ki a tengerparton más faluba költözendő. De az Ur, kinek eddig minden percét feláldozó, már megeléglé fáradozásait... Valamelly péntek reggel Gaudentius az utón álmát beszélé el Bélának: ,Halld, bátyám, álmámat! Te misét szolgáltai, s én ez ntán az oltár közepén állott arany kelielyböl inni akartam, de az oltárszolga eltiltott, mondván: Másnak nem szabad; mind a püspöknek kell ezt kiüritnie!4 „Fiam, öcsém, vajha beteljesednék látásod ; csalfa álomnak azonban nem illik hitelt adni.“ Mondá Béla, mialatt belső sejtelem támadt lelkében. — Mikorra meg- nappalodott, kiértek az erdőségből : Gaudentius szent misét mondott a sikon, melly alatt Béla ájtatosan magához vévé az Ur testét; aztán leültek az ut fáradalmait kissé kipihenni, s csekély eledelükkel magokat lolfrisíteni ; Béla el is szunnyadt. De egyszerre kegyetlen kinézésű pogány sereg ordítozá fel szunnyadásából, s fölébredve, már összekötözve szemléié maga körül társait; rá azonban még több is várt. Miért olly régóta sohajtozott, most közeledni látá magához; megrázkodott ugyan a váratlan jeleneten, de meg nem ijedt; szilárd hangon lelkesité társait, sőt a fölzugó csőcselékhez is bátorkodók emelni szavát: de a poroszok vérszomjazva emelgeték feléje botjaikat, s a jelenlevő bálványpap parancsára, kinek testvérét valaha a lengyelek megölték, a közel hegyre felhurcoltatván, karóhoz kötözteték,hol nehány perc múlva aboszus bálványpap rettenetes lándzsája átjárta a szent püspök keblét ___E lándzsát más hat is követte. „Megkaptad, ó Béla, — voltak vértanunk végszavai,—megkaptad, mit kívántál ; most örömmel halj meg Krisztusért, ki érted s a többi halandó üdvéért önként kívánt a ke-
