Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
215 a vértanuskodás oily nagy óhaja fogá el a még gyermek Origenes lelkét, hogy önmaga keresné föl a ve- ^ szélyeket s igyekeznék a küzdelem terére rohanni. Mér szrBvc<tés kétség kivül közel álla a halálhoz, ha az isteni gond- viselés számtalanok hasznáról gondoskodva, anyja közbenjárása által, öt e rohamtól vissza nem tartja. Anyja ugyan először könyörgő szavakkal fordula hozzá, anyai szereidének emlékezetével kívánván őt megindítani , midőn azonban látta, hogy atyja befogatása óta még inkább felhevült, (ez idő óta ugyanis egész erővel vértanuságra vágyódott) ruháját elrejtvén, a honn maradásra kényszerité. Midőn ekként látná, hogy nincs mit tennie, vágya azonban fölülhaladná éveit, nem tűrhetvén a nyugalmat, levelet küldeatyjának, mellyben leghevesben lelkesilé a vértanuságra, a többi közt e szavakkal intve öt: „Távol legyen tőled, K. A.! hogy Atyját vígkedvűnkért szándokodat változtasd.“ Ez legyen álla- fm>Ke”rr'* lünk fölhozott első mutatványa gyermekded jellemének, s az isteni vallás iránti legöszintébb hajlamának sat. Még több dolgot ada atyjának később, kérdezősködvén tőle: „Mit jelentene a szentirás isteni ihlettsége.“ Atyja ugyan ezért szemben megfoddé a gyermeket, intve őt, hogy ne kutasson ollyakat, mik korának felfogását fölülmúlnák, s ne keressen mást a szentirás- ban, mint egyszerű, nyilt értelmet. De bensökép legnagyobb örömtől áthatva, Istennek, minden jók szerzőjének legnagyobb hálákat ada, hogy öt illy fiú atyjává tévé; s beszélik, hogy gyakran az alvó gyermek szobájába lépve mellét lefödé, s azt, mint a Szentlélek valamelly hajiokát ájlatosan csókolá, magát pedig illy gyermek birhatásaért boldognak hirdető. Ezt, és sok hasonlót beszélnek a még gyermek Origenesröl 2) sat. *) Özséb még sok egyebet beszél itt Origenesröl, mi vértanuhalálrai hö vágyódását bizonyítja, például: hogy nem csak a börtönben látogató meg a vértanukat, hanem akkor is, midőn Ítéletük kimondása után kivégeztetésük helyére vezettetének üdvözlé és csókolá azokat. Borzasztó kínzásokat is álla ki Decius üldözése alatt, mellyeket ugyanazon Özséb említi történelme 6-dik könyvének 39—ik fejezetében.
