Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
208 Felicitas jeles válasza. je alatt, a börtönőrök (cataractarius) 20) egyike mon- dá neki : Ha már most is illyen fájdalmat érzesz, mit fogsz tenni, ha a vadak elé vettetel, mellyeket midőn áldozni nem akarál, megvetettél? Felele ő: „Most én szenvedem, mit szenvedek; ott pedig más leszen bennem, ki helyettem szenved end; mert éniső értté s z e n v e d e n d e k.44 S ekként hozá világra leányát, mellyet bizonyos néne sajátjává fogadott. 21 ) ÄYI. Mivel tehát megengedé, s megengedveaka- rá a Szentlélek Isten, hogy viadalának története meg- irassék, hahár méltatlanok is arra, hogy illy dicsőség pótlékát megírjuk, mindazáltal, mintegy maga sz. Perpetua parancsát, sőt végrendeletét teljesítjük,midőn állhatatossága s lelki erejének egyfényes tanujelét csatoljuk emlékiratához. — Midőn az osztályfőnök által, ki holmi jel- lemtelen emberek szavára hajolva félt, nehogy a börtönből valami bűbájos igézések segélyével kiszabadit- tassanak, szükebben tartatnának, Perpetua szemébe mon- dá neki : „Már ugyan illy nemes vétkeseket mért nem tartasz jobban, kik maga a császár trónra léptének napján vivandnak ? Avvagy nein a te dicsöséged-e, ha mennél kövérebbek leszünk ez alkalommal ?44 — Megrettent erre az osztályfőnök és elszégyenlette magát, s olly emberségesen bánt ezentúl velők, hogy testvéreit, s másokat is szabadon bocsátott be hozzá, mulatás kedvéért, már maga a börtönőr is Krisztus hívévé lévén. XVII. A viadalt megelőző nap is, midőn azon utósó estebéd alkalmával, mellyet szabad estebédnek 22) neveznek, mennyire rajtok állott, nem szabad, ha20) így neveztettek azon örök, kik bizonyos erős, s ca- taractáknak nevezett kapuknál őrt állottak, mellyek — mint a városok vagy várak kapui — megerősítve, láncokon vonattak föl s eresztettek le. *') Felicitás kora szüléséről jelesen emlékezik Ágoston uj kiadású 281. lev. 2í) Kik a vadakkali küzdésre voltak kárhoztatva a vívás előestéjén nyilván a legdusabban lakmároztak. L. Tertull. Apolog. 42. fej.
