Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
202 Vadakkal! küzdésre Ítéltettek. tét; a vadaknak ítél, s mi vigan megyünk a börtönbe. Ekkor, mivel eddig magam szoptattam a csecsemőt, s az velem szokott volt lenni a börtönben, azonnal atyámhoz kíildém Pomponius szerpapot, kérvén tote a csecsemőt : atyám azonban nem adá öt ide, s Isten úgy akaró miszerint sem ö nem kért többé szopni, sem az én emlőim nem égett^, nehogy vagy a cse- csemöérti szorgoskodás vagy emlőim fájdalma által gyötörtessem.“ VIT. „Nehány nap múlva, midőn mindnyájan imádkozunk , egyszerre az ima közben felkiálték és Dino- kratest emlitém : s bámultam, hogy soha ezelőtt eszembe nem jutott, és elgondolván sorsátelszomorkodlam. Mindjárt megismerém , hogy méltönakraráltattam érette is szenvedhetni. S imádkozni kezdek értté gyakorta, s epedve kérni az Urat. S még ezen éjjel kövelkézö látmányban részesültem : Dinokrates t. i. egy sötét helyről jött elém, hol többen is voltak , s egészen fel volt hevülve, s nagyon szomjazott ; arca piszkos, színe halvány, s azon seb volt rajta látható, mellyet halálakor is birt. E Dinokrates édes testvérem volt, korára nézve hét éves, ki arcán rákot kapva, csúnya halállal múlt ki e világból, úgy hogy halála mindenik előtt utálatos volt. Ezért imádkozám én ; közte és én köziem nagy volt a hézag, úgy hogy egymáshoz kö- zelilnünk nem lehetett. Volt aztán azon a helyen, hol Dinokrates állott, egy vizzeltelt halastó, de mellynek párkánya magasabb volt, mint a gyermek nagysága, s Dinokrates mintha inni akart volna, kiterjeszté magát. Én sajnáltam, hogy noha abban a halastóban van víz, a párkány magassága miatt még sem iliatik belőle. S fölébredék s megtudám, hogy testvérem szenved. De biztam, hogy imádságom hasznára leend, s imádkozám értté mindennap, miglen a tábori börtönbe át-nem menőnk, álért a tábori víjátékban (munere castrensi) u) valánk harcolandók. Éppen akkor volt Geta császár ,:i) Illy víjátékoknak — Munera — neveztettek a vadállatokkal! viaskodások, s vagy a nép, vagy a katonaság gyönyör-
