Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
168 Vereltetik. rem J) a legnagyobb örömet élvezi, biztosabban lépek az önföláldozás ösvényére. Én keresztény vagyok, voltam folyton, s Isten dicsőségéért leszek is. Te pedig kínozd testemet, melly a földi gyarlóságnál fogva e világ végzésének látszik alávetve lenni, lelkeinket azonban ótalmazandja s elfognndja az, ki azokat nekünk adta.“ X. Ezekre az elnök, kit szégyen és düh szálott meg, Sándort kifeszíttetve három poroszlótól föl váltva vereté, ki a kinok közt egy csüggeteg panasz- hangot sem emelt, hanem folyton Isten segélyéért esedezett. S miután az egymást váltogató poroszlók szakadatlan verései sem törték meg őt, az elnök kérdezi, valljon még most is megállana vallomása mellett, melly kérdésre rendületlen méltósággal valaszolá: „hogy a pogányok istenei ördögök, öt pedig a mindenható, lát- hatlan, örök Isten tartja fon föltételében.“ XI. Mire abiró igy szólott: „A keresztények megőrültek, mert vélik, hogy büntetéseik nagyobbittatása által dicsőséget aratnak, és hogy üldözőiket legyőzték, azért szükséges minél hamarább végökre járnunk. Mivel tehát őket makacsságukban nem hallgathatjuk, és láthatjuk, azért Sándor keresztre feszíttetvén, lelkét, miként érdemli, adja ki.“ E végzés után, a kegyetlen szolgák és bakók, boldog Sándort megfogván, kifeszített kezekkel és karokkal üdvünk jeléhez kötötték. A boldog vértanú kínjai nem tartottak soká, mert testét a kegyetlen ostorozók annyira fölmarcangolták, hogy bordáiról a hús leszaggattatván, belei kilátszván egész belseje tárva volt, és midőn már egészen Krisztusban lévén, öt, kifáradva, 2) végszavaival segítségül hívná, kiadá boldog lelkét. XII. E két hű barátot és társat, kiket a halál elválasztott, ismét egyesité egy sirhalom, mert a ke- *) *) Ebből nem kell következtetni, hogy ezen vértanuk fivérek (fratres germani) voltak hanem Epipodot mint keresztényt mondja testvérének, valamint az ázsiai egyházakhoz irt levélben Blandina is testvérnek (soror) mondatik. 2) Romig kéziratában confessus megváltván, fessus helyett.
