Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

143 dőlni sem merünk, s még másokról sem tehetünk föl, követtetnének el általunk. Ezeknek hire a nép között elterjedvén, annak dühe rögtön kitört ellenünk, annyi­ra, hogy ha talán némellyek rokonság miatt eddig mér­sékeltebbeknek mutaták magukat irányunkban , most a legnagyobb hosszától indíttatva dühöngtek ellenünk, így tehát megvalósult, mit az Úr e szavakkal megjö­vendölt : ,,Eljö az idő, a mikor minden, ki titeket megöl, azt fogja gondolni, hogy Istennek tiszteletet Janos16-2- tészen.“ Azért a legszentebb vértanuk olly kinokat ál­lottak ki, mellyeket szavakkal kifejezni, semmi módon sem lehet, mert a sátán azok által belölök valamelly káromló szavat véle kicsikarhatni. Y. Leginkább sujtá azonban a nép, elnök s ka- Sancn‘“®és tonák dühe Sanctus viennei szerpapot * * 7) és Maturiust, vértanuk, ki hitujonc ugyan, mindazonáltal vitéz harcosa volt Krisztusnak, valamint Altalust is, ki Pergamusból 8) származott és egyházunknak mindég oszlopa és erőssége volt; végre Blandinát, kiben Krisztus megmutatta, hogy B^,nadtJ)“® azok kik az emberek előtt csekélyeknek, s megveten- döknek látszanak, Istentől a legnagyobb tiszteletben részesittetnek, azon irántai kitűnő szeretet miatt, melly erény but s nagylelkűségben nyilatkozik, s hiú fénynyel nem tündöklik. Mert midőn mindnyájan rettegnénk, s maga a nő is, kinek szolgálatában volt, ski a többi vér­tanúval együtt bátran küzdött, leginkább attól tartana, ne hogy amaz gyöngéd testalkata miatt nyílt vallomás­tól elijesztessék : Blandina olly lelki erőt fejtett ki, hogy a kinzók, kik egymást felváltván, kora reggeltől sötét estig a kínzások minden nemével gyötörték, erejükből kifogyván, a kínzással fölhagytak, s szégyenülve meg- vallották, hogy nincs már a kínzásoknak olly neme, mellyet rajta nem gyakorlottak, s egyszersmind cso­1) ’’A.ro Bitvvqg, ez miként Veles megjegyzi, csak azt jelenti, hogy viennei születés, nem pedig hogy az oda­való egyház szerpapja volt. 8) Pergamus, Ázsiának hires városa. Mindenki tudja, hogy akkorában az ázsiai és lyoniak közt szoros kapcsolat volt. Irén is Ázsiából jött Lyonba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom