Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

131 nyithatjuk, a kegyszerek szertartásait s a szent misé­nek fő részeit megtudhatjuk, végre pedig az első egy­ház erkölcsi tisztaságát megismerhetjük. Avvagy lehet-e Sokat irt. az oltáriszentség felől nyíltabban szólni, mint Jusztin, midőn mondja, hogy „a hívők magok az apostolok­tól taníttattak rá, miszerint ebben a megtestesült Jézus teste és vére vagyon.“ Krisztus istenségét és megtes­tesülését a zsidók ellenében Tryfonnali párbeszédében, az Isten egységét pedig ,De Monarchia Dei‘ cimü köny­vében bizonyítja. Mindkét vádiratában pedig a pogányok rágalmait, kik t. i. a keresztényeket emberi hússal élők­nek , bűbájosoknak, s átalán szentségtörök — s vét­keseknek vádolák, igen jelesen cáfolja meg és teszi semmivé. Végre igen sokat beszél azokban azon ke­resztények állhatatosságáról, kik a zsidók és pogá- nyoktól különfélekép üldöztetve, mindennek dacára sem fenyegetés, sem kínok , maga a halál által sem hagyták magokat igaz hitüktől elszakittatni; s ezen al­kalommal beszéli, hogy Barchocheba a fellázadt zsi­dók vezére , Adorján császár idejében különféle bünte­tésekkel kinzá a keresztényeket, csak azért : mert Krisztust megtagadni nem akarták, melly üldöztetést Özséb is megemlítvén, (Chronic, ad an. 134.) állítja, hogy a keresztények rettentő kínzásokkal ölettek meg, mert a zsidókat Adorján ellen segitni vonakodtak : mi például szolgálhat arra, mint tisztelték a régi keresz­tények az ö fejedelmeiket, habár ellenségeik is vol­tak azok. 11. Hogy Jusztin egész Márk Aurél idejéig élt, Halálának az második védiratából bizonyos ; mert ezt ezen csá- 1 eJe' szárnak nyujtá, mint ezt Vales ellenében Ptolemaeus és társai emlékiratáhozi elöjegyzeteinkben vitattuk. Külö­nösen Papebroche úgy megvan győződve, hogy Jusztin csakugyan Márk Aurélnak nyujta be egy védiratot ; hogy midőn Vales azt állítja, miszerint az általunk máso­diknak nevezett védiratot Pius Antoninnak nyujtá be, az ezt állító Valestől fölhozott okok által meg­győzeivé inkább azt fogadja el Scaliger után, hogy Jusztin második valódi védirata, melly Márk Aurélnak 9 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom