Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

A spanyo inquisitio, és Llorente csekély hitele

80

nál elősegíteni a mint ezt több levele most is mutatja. S minthogy az inquisitio hivatalnokai is gyakran meg nem kapák fizetésöket, ezért Torquemada 1488-ik évi október 27-kén rendelé, hogy az elitéltek elkobzott javai csak akkor adassanak át a királyi kincstárnak, midőn az inquisitio hivatalnokai és szolgái az ő fizetésöket abból kikapták. Ferdinánd azonban e tervet elveté 1).

Hogy pedig az inquisitio hivatalnokainak szükségeit fedezhesse, más eszközhöz nyúlt. Már 1486-ban egy bullát eszközle ki , mellynél fogva az inquisitorok , ámbár — uj hivataluk által akadályozva — székhelyeiken nem leendők , még öt éven át használhatók előbbi javadalmaikat, úgy hogy a királyi inquisitorok az egyházi javakból lennének ellátandók 2). 1501-ben pedig a ravasz fejedelem még azt is kinyerte a pápától, hogy Spanyolország minden püspökségéből egy kanonokság engedtessék át az inquisitio számára, kormányzata költségeinek fedezéséül 3).

Különben maga Llorente megvallja, hogy a királyi kincstárnak kevés pénzbeli haszna volt az inquisitioból, s legfölebb az első évek, mellyekben a gazdag maranok bűntetteitek, lehetőnek jövedelmezők4). De e jövedelmek is a mórok ellen viselt nemzeti háborúra fordítattak.

Körülbelül másfél évtizeddel az inquisitio fölállítása után — ha hitelt adhatunk Llorentenek — Ferdinánd panaszt emelt a pápánál az inquisitorok ellen, hogy gyakrabban a lefoglalt jószágokkal nem a királyi kincstár javára rendelkeznek. A pápa 1496-ban marc. 29-én a dolog megvizsgálását Ximenes érsekre bizta 5). A többiről hallgat Llorente s velünk a tény állását csak gyanitatja. De azért e hallgatása nem szül nehézséget, mert jól tudjuk, hogy Ferdinánd más alkalommal— midőn t. i. az inqui- 9

9 Reusz , Sammlung stb. SO. 1. Llorente, id. h. ; I. köt. 217 és 225. 1.

2) Llorente , id. h. I. köt. 219. 1.

3) Llorente , id. h. I. köt. 218. 1.

4) Llorente, id. h. I. köt. 217. 1.

5) Llorente, id. h. I. köt. 218. 1.