Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

Az egyház és állam

201 séklő hatalom, mellyet fölebb a népnek és ezeknek kor­mányai között szükségesnek lenni találtunk; csupán ezen hatalom képes (ha mind a két fél hű hozzá) a tekintélyt és szabadságot egymással megegyeztetni, öszhangzásba hozni; csak ez képes az elsőt a zendülés, a másodikat a zsarnokság ellen biztosítani, midőn mind az alattvalók mind az elöljárók lelkiismeretét azon törvény igájában tartja, inelly az embernek minden cselekedetét szabályozza, melly minden kötelesség betöltését s minden jog tiszteletben tar­tását követeli. Hogy pedig kitűnjék, miszerint ezen elmélet nem valami légvár , szükséges volt bebizonyítani először : hogy ez az egyház tanitmányához tartozik, másodszor : hogy ez , valamint mind az, a mi e tanitmányhoz tartozik, — különféle korszakokban, különféle nemzeteknél nagyobb vagy kisebb kiterjedésű, jobban vagy kevésbbé kifejlesz­tett gyakorlati alkalmazásban is részesült, a mint t. i. ezt maga az egyház hatalmának nagyobb vagy kisebb kiterje­dése , működéseinek pedig nagyobb vagy kisebb kifejlett­sége magával hozá. S ez az, mi a negyedik könyvben megállapittatik. Az egyház a világi társadalomnak minden elemét át­változtatja ; de ezen átváltoztató erejét leginkább a társa­dalom első eleménél, a hatalomnál fejti ki. Az egyház a hatalmat ollyas tulajdonokkal ruházza föl, millycnekkel egyébként nem bir ; illyen ama fölkent sajátság, ama majdnem isteni fönség, miszerint a népek az uralkodóban nem látnak többé valami parancsnokot, hanem atyát, nem úgy tekintik őt, mint más embert, hanem mint Isten kép­viselőjét, mint Isten képét; a hűség erénynyé lesz s olly- ba vétetik, mint a vallásosság; a zendülés véteknek te­kintetik s ollvan , mint a szentségtörés. Más részről, az egyház a népek öntudatát egy eddig ismeretlen érzelmével gazdagítja az emberi méltóságnak s azon tiszteletnek, mellyel azon méltóság iránt a föld leghatalmasbjai is kö­telesek viseltetni : megmutatja az egyház, miszerint a hatalom képviselőinek kötelességei épen olly arányban nő­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom