Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
Sz. Cyprián értekezése az Ur imájáról
180 mindennapi megszenteltetésre van szükségünk, hogy kik mindennap vétkezünk, vétkeinkből folytonos megszentel- tetés által kitisztuljunk. Mellyilc legyen pedig a megszen- teltetés, mellyre az Isten méltat bennünket, az apostol hirdető mondván : ,.Sem a paráznák, sem a bálványimádók , sem a házasságtörők, sem a puhák, sem a férfiakkal fajtalankodók, sem a tolvajok, sem a fösvények, sem a részegesek, sem a szidalmazok, sem a ragadozók az Isten országának örökségét nem bírják. Es effélék ugyan valátok némellyek ; de megmosattatok, de megszenteltettetek , de megigazultatok az Ur Jézusnak nevében és a mi Istenünk lelke által“ 1). Az Ur Jézus Krisztus nevében , és Istenünk lelke által megszentelteknek mond bennünket. Ezen megszenteltetésnek bennünk való maradásáért imádkozunk, és mivel urunk és Ítélő biránk az általa meggyógyítottat s elevenítettet fenyegetve inti , hogy többé már ne vétkezzék, nehogy nagyobb baj érje őt: éjjel nappal azért imádkozunk és könyörgünk, hogy Isten kegyéből nyert megszenteltetésünk és elevenittetésünk az ő ótalina alatt megőriztessék. ■— Következik az imában: „Jőjön a te országod.“ Valamint könyörgünk, hogy az ő neve bennünk megszenteltessék, úgy kérjük egyszersmind, hogy jőjön el közénk az ő országa. Mert mikor is nem országot az Isten, avagy mikor kezd nála létezni az, mi mindig volt s lenni meg nem szűnik? Az Istentől nekünk megígért és Krisztus vére s szenvedése által megszerzett országnak eljöttét kérjük, hogy kik elébb a világban szolgáltunk, ezután Krisztus uralma alatt országoljunk, miként maga Ígéri mondván : „Jőjetek, atyám áldottai, bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot“ 2) ........Lehet pedig, szeretett testvérim ! az Isten országa maga Krisztus is , kinek jöttét naponta óhajtjuk, kit, hogy hamar jőjön, kérünk. Mert miután ő a föltámadás, minthogy ő benne támadunk föl : Korint. lev. 6, 9—11. 2) Sz. Máté , 25 , 54.