Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

A szentgyónás és oltáriszentség

167

zás, és e megkívántaié óvatosság oka, hogy illy kísérleteken át, és illy elhalasztással juthatunk hozzá. íme ezért nem láthatjuk most színről színre az Istent, ezért födi őt a titok áthatlan fátyola legbensőbb közlekedésében is. Majd ha e próbának vége lesz, a fátyol lehulland. Addig — hogy egy egyházatyának kegyeletes és igazi hasonlatosságát használjam — mi úgy vagyunk, mint az anya méhében a csecsemő, ki a nap érlelte gyümölcsből él, mielőtt annak tényét észrevenné; mi Istennel táplálkozunk, mielőtt őt látnok.

De érezzük őt, látjuk őt erkölcsi eredményeiben, mellyeket bennünk munkál. Jelenlétéről bizonysággal bírunk a leghitelesebbel, melly gyengeségünknek adható, és ez az erő bennünk. A hatalom, mellyet az áldozás min- magunk, szenvedélyeink, s a világ fölött ad ; a szentség magassága, mellyre emel, a bámulandó erények, mellyekre segít, itt alant megkezdik istenitésünket, és felfödik annak kútfejét, igazságát bizonyitván e szavaknak : „A ki eszi e kenyeret — élni fog“.

Akarod hogy megfejtsem az Istennek e szentségbeni megalázkodását: fejtsd meg tehát nekem az embernek e szentségbeni részesülés okozta felemeltetésének titkát, vagy inkább ismerd el velem együtt, hogy e két titok egymást bizonyságolja, s hogy a kenyér, melly minket égbe viszen, onnan szállott alá.

Hlyen az oltáriszentség. Előbb a szentgyónásról ér- tekezénk. Bámulatos és mély bölcselőm ez a két szentség saját magában; de nem kevésbbé illyenek, tekintve viszonyaikban is.

Függelékül értekezésünket két idézettel fejezzük be : az egyik fájdalmas, a másik vigasztaló ; mindkettő annál érdekesb szerzőjüknek viselete és jelleme miatt. „A szentségek, mond Lamennais, magokban véve, mint Istennek teremtményei iránti jóságának tanujelei, nem kevesbbé dicsők azon csodálatos öszhangzás által, melly köztök fen- áll, mintha kölcsönösen segitnék egymást e vétekben szü-