Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
A szentgyónás és oltáriszentség
164 Korunkban, s főleg napjainkban e követelésnek tul- sága mind annak különböztető jele, a mi a kereszténységen kiviil van. A bálványozás folytonosan, miként vad növény terjed a föld mindazon részeiben, hol még az evan- geliom szántóvasa nem érinté meg azt ; polgárosult társalmainkban pedig a mindistenlés (pantheismus) vagyis az Isten- s embernek legmerényesb összezavarása, az istenségnek az emberségbei elnyeletése közönséges alapja az ész szüleményeinek. Ezen métely rágődik a lélek erején, s miként a bálványimádás a pogányság végnapjaiban, terjeszkedik ki, sőt a jogosság és erkölcsiség alapelveit is kiirtással fenyegeti, pedig ezek által él a társalom. Az emberiség tehát ámbár nyomorú, úgy látszik, mindig s mindenütt teljesedésbe akarta hozni azon Ígéretet, melly az ős atyát elcsábitá : „Lesztek mint istenek“, úgy látszik mintha szájról szájra adta volna azon végzetteljes gyümölcsöt, melly ollyannyira édes a kevélységnek, s mellynek valósitnia keilende azt! Más Ígéret-s más gyümölcscsel kináltaték meg az ember, mond származatunk ős kinyilatkoztatása,— az életnek gyümölcsével, mellyel élvén örökké keilende élnie 1). Azon boldogtalan csábítás tehát, melly a tudásfájához vonzá őt, azért volt olly hatalmas, mert bizonyos belösztönével találkozott és igazi rendeltetésének színét játszotta. Nem állván helyt a kisértetben, örökre el kelle esnie emettől. Azonban volt számára föntartva mód, miszerint rendeltetésének ismét útjába igazodjék ; és esésének csak az lön következménye, hogy bírása elhalasztat- nék, és hogy úgy tarthasson reményt hozzá, hahogy megállja a próbákat, mellyek szabadságávali visszaéltét megengeszteljék és helyre üssék. Mindenha úgy volt, hogy az embernek ugyanazon Ígéret, ugyanazon cél tűzetnék elébe: hasonlóvá válni Istenhez ; s hogy bármelly részre határozandja magát, nem tenne egyebet, mint hogy ösztönszerüleg engedne rendelői. *) Mózes 1. k. 5 ,
