Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
A spanyo inquisitio, és Llorente csekély hitele
98 dött. Letartóztatott levelei által azonban elárultatván, jóllehet már püspökségre volt kijelölve, elfogatott, s inquisitioi hivatalától megfosztatott, és egy havi vezeklésre zárdába küldetett. A kegyelemvesztés csak 1805-ben ért véget, midőn Godoy, az elhirhedt békeherceg és spanyol miniszter elha- tárzá, a baszk tartományokat szabadalmaiktól (fuéros) megfosztani, s őket önkénye alá vetni. Hogy a zsarnokság e müve könnyebben sikerüljön, az erőszak-tételnek ugyneve- zett tudományos megállapítás által kelle kisértetnie s igazoltatnia, s Godoy e célra Llorentet szemelte ki; ez tehát Madridba hivatott, s csak hamar a toledoi érseki egyház kano- nokjává, a főintézet scbolasticusává, az ottani egyetem korlátnokává és III. Káról rendjének lovagjává neveztetett ki, különösen azért, mert egy három kötetü müvében, mellynek cpne : Noticias historicas sobre las tres provincias bascon- gados (Madrid 1806 — 7) a fentérintett tartományok szabadalmait megtámadta. A szabadelvű Llorente az önkény eszközéül hagyá magát használtatni, s azért a megrablott tartományok gunyjára a b a s zk t ártom ányokhazafiui társulatának tagjává neveztetett ki. Llorentenek e jogtalanságát Ranke is elismeri1), nekünk pedig adatot szolgáltat, mikint tudá ő a történelmet saját nézetei és tervei szerint elcsavarni, s ha mindjárt nem volna is egyéb, mit föltudnánk mutatni, mint a baszk tartomány eme jogtalan és történelemsértő megtámadása : már többé senki sem nevezhetné történészi őszintesége elleni gyanúnkat alaptalannak. Tudva van. mikép kényszerité Napoleon 1805-iki májú« 10-én VII. Ferdinand spanyol királyt lemondásra Bayonneban, hogy saját testvérét Józsefet ültethesse a trónra. Bátran keltek föl ekkor a spanyol honfiak a tolakodó idegen ellen; akadtazonban olly párt is, melly feledve a nemzet becsületét, a frank zsarnoknak adta el magát, s e párthoz tartozott Llorente. Most az egyházi rendek elnyomatFürsten und Völker, I. r. 242. 1.
