Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 16. évfolyam (Pest, Emich és Eisenfels Könyvny., 1852)
A papság föladata a 19-ik században
77 szaadása nem ajándék, hanem kötelesség volt; reményiem, hogy a papság használni fogja;“ és: „Az egyházi rend hivatása, kivált napjainkban, nagy fontosságú; ajánlom,hogy mindenlehetségest megtegyen/* De fájdalommal s keserűséggel töltik el e szavak kebleinket, ha a papságot tekintjük. Nem mintha ez elfajult volna, koránsem ; sőt inkább számos tiszteletre méltó szintúgy tudományos mint vallásos egyént számlál; de jobbadán elszigetelve magukban élnek, vagy magukra hagyatvák; gyámoltalanul vagy bátortalanul kerülve az áldozatot és erőfeszítést, összetartó egység , közszellem s következőleg rugékonyság nélkül épen úgy, mintha minden bomlásnak indulna, így állnak a világon uralkodó sötétség angyalának, e hatalmas ellenségnek irányában. Meddig fogja még tétlenül hallani a papság e buzdító szavakat: „Reményiem, hogy a papság ezt használni fogja, és ajánlom, hogy minden lehetségest megtegyen.“ Oh tehát még mindig csak puszta reménység, hogy a papság használni fogja ! még mindig vak és béna-e? S ki az, ki a papságba helyezi reményét s mindent megkisértni bátorít? Az uralkodó fejedelem, ki birodalmának ren- dithetlen alapkövét az egyházban keresi, s a papság működése által reményű föltalálni. Ki az, ki a papságba helyezi reményét s mindent megkisértni bátorít? A törvényességet s rendet szomjazó társadalom, melly segélyt, védelmet a lázadás, communismus és socialismus ellen az egyházban keres. Ki az, ki a papságba helyezi reményét s mindent megkisértni bátorít? Az egyház minden hű fia, kinek igénye s joga van a papság működése- s hitére, ki az ősi jó szokást megmenteni törekszik az elhatalmasodó hitetlen
