Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 16. évfolyam (Pest, Emich és Eisenfels Könyvny., 1852)
Levél egy protestans ministerhez, mellyben Luther mint számos régi eretnekség fölélesztője mutattatik be
240 sorsaihoz utalják, hogy kérje ki itéletöket ezek tartalma fölött ; és ha arra józan gondolkodású és észszerű embert kérdezvén kielégíthető választ nem nye- rend, és igy mégis azon hitvallásban hagyja el e földi életet, mellyben magát születése és neveltetése által számtalan tévelyektöl környezettnek megismerhető; egyedül szándékos tanithatlanságának lévén tulajdonítható ezen a Szentlélek fölvilágosító malasztja elleni szegülése ; mondom, ha az én soraim okozandnak hasonszerü szemrehányásokat s következményök eny- nyire fog ellenkezni azzal, mellyet én kitűztem, és e borzasztó pillanatban, mennyire nekem is tudnom kellene s mitől méltán félthetem, ha a tévelyben tovább is megmarad : oh, mondhatom, ez nehéz fájdalmat s bánatot hozna szivemre, kínozna annak tudata, hogy szándokom ellenére is vádpontokat kelle emelnem ön ellen azon itélöszék előtt, mellynél örök sorsa fog elhatároztatni. Azonban a remény, melly ápolja keblemet, fölülhaladja félelmemet. Ismerem önnek igaz lelkét, egyenes szivét, üdvössége utáni tiszta vágyait s elszánt akaratát mind azt teljesíteni, mit kötelességének hisz lenni; érzem egyszersmind, az előterjesztett üdvakadály valóságát ; s bármilly tökéletlenül fejtéin is azt ki, ismervén önnek igazság utáni hajlamát, nem ké- telkedhetem , hogy egészen áthatotta lelkét. Én leszek, ha ön akarja, az, ki plántált, köztünk létező igaz barátainak imája megnyerendi az égi kegyelmeket, mellyek öntözni fognak ; de végül egyedül Istent illeti növekedést adni. Önnek megtérése egyedül az ő müve lehet, nem pedig az enyém. Megvárom azok fölötti elmélkedéseit,miket olvasott; megvárom, hogy
