A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Nehány vonás sz. Gellért csanádi püspök és vértanu életéből
303 kodnak, de megfeszített törekvéseiknek czéiját még sem fogjak elérni, mert mérgezett nyilaik le fognak pattani azon szikláról, mellynek elmorzsolására irányozvák ! Mindezek elösorolása után, e szavakkal fejezte be jövendölését: „így szólott hozzám e napokban az Isten lelke, igy szólottám én is nektek rtartsátok tehát e szavakat sziveitekben, tartsátok emlékezetetekben.“ Gellért szavaira félelem és aggódás fogták el Istvánnak érzetét, s illy nyomasztó érzelmekkel küzdve távozott el Csanádról, útját Kalocsán keresztül Budának folytatandó. Itt azonban nem sokára a már úgy is gyöngélkedő fejedelem életdöntö lázba esvén, súlyosan megbetegedett. Minthogy pedig éltének végperczeit közclgeni érezé, Budára paran- csolá országának nagyjait, és püspökeit. Ezek közt Gellért a Csanádi főpap is megjelent. Milly múlandó minden, mi e földön létezik, — magát az Isten teremtményeinek ékét, az emberi sem kivéve — bizonyítja a köznapi tapasztalás ! Nézzük csak ama szikla bérczen épült fellegvár százados romjait, nézzük ama düledezö falakon az ős kor rémes árnyait, nézzük ama óriási magosra tornyosuló, s felhőket választó saslakla tanyákat ! — hajdan ezek a dicsőség fényes palotáinak, s a gyözhetlen vitézség rendithetlen lakhelyeinek tartattak ! ! — Nézzük csak ama -tátongó hasadékokat, ama repkénynyel benőtt kormos ablakokat ! mellyekböl a csatából megtért mogorva harezfiak toborzó rijongása hallatszott ! ! — Most huhongó baglyok és denevérek éjeli tanyájává változtak, országok keletkeznek, országok pusztulnak el, és egy nemzet a másiknak sirja fölött hányszor nem hullatott már őszinte bánalkönyüket ; mi rendkívüli tehát, ha Istvánnak is megkondult a halál rémes órája, s éltének végső pillanata bekövetkezett ? István országának nagyjait és püspökeit halotti ágyához idézte, igazság és egymás iránti szeretet volt az, mit nekik leginkább ajánlott, szivükre köté búcsúszavaival a haza s lakói boldogságának elömozdi') Lásd „A három magyar nagy királyok viselt dolgainak rajzolatját. Fessier után.“ 143—145. lap. — És Arnoldi M'ionei vita S. Ge- rardi cap. XVI.