A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Történeti visszapillantás remete sz. Pál szerzetére

260 időben hirdettetlek ki Magyarhonban a IV. lateráni zsinat ha­tározatai, mellyeknek 7-ik pontja azt rendeli, miszerint az apostoli széknek megegyezése nélkül uj szerzetes társulatot alakítani tilos. Hogy tehát szerzetének a szükséges szentesi- tést megszerezze, társainak megegyezésével Rómába utazott, hol akkor IV. Orbán uralkodott Péter székében. A világváros Izséb megérkeztekor a kereszténység akkori első tudósát aquinai sz. Tamást, az angyali tanárt tisztelte vendégül, ki a pápánál érdemeihez arányzott kegyben állott. Izséb átlátván e befolyásdús férfiú pártfogásának fontosságát, hozzáfordult, öt a sz. atya előtt ügyének védnökéül megnyerendő. A követ­kezés tanúsította Izséb számolásának eszélyességét, mert a pápa,bár eleinte idegenkedett Izséb kérelmétől, Tamás közbenjá­rására végre mégis kegyesen fogadta, Pál veszprémi püspö­köt szólitván föl ez ügybeni véleményadásra. A veszprémi püspök 1263-ban kelt levele szerint sz. Ágoston szabályát, mellyet a sz. páliak kívántak, tölök—állítólag a‘szükséges jö­vedelem hiánya miatt, — megtagadta, nehogy azonban közös törvények s rendeletek nélkülözése a kolostorokat egybefüzö testvéri szeretet lánczát fülbontsa, azt határozta, hogy az is­tentiszteletre nézve sz. Ágoston szabályát kövessék ; a böjtre nézve pedig azt rendelte, miszerint, kivéve a gyöngélkedőket s betegeket, minden szentek napjától egészen karácsonig, napjában csupán egyszerű tejes étellel éljenek; karácson nap­jától pedig septuagesima vasárnapig háromszor hetében húst ehetnek. Septuagesimától husvétig az adventi, husvéttöl pedig minden szentek napjáig a karácson utáni időre szabott élet­módot kövessék. Továbbá azt határozta, hogy koronkint vá­lasztandó tartományosukat a püspöknek megerősítés végett bemutassák; az évenkint tartandó megyei zsinatra minden kolostor két képviselőt küldjön , kik a zsinat határozatait tár­saiknak kihirdessék ; a kolostorok számát ne szaporítsák. S miután elöszámlálja a létező kolostorokat végre hozzá te­') A Pál levelében elöszámlált kolostorok kővetkezők : Sz. Ilona, Sz. Magdolna Keő-kuthon, Sz. Jakab, Sz. Erzébet Bodocliunban, Sz. Imre, Sz. Magdolna Eleken, Sz, Domonkos. PCémellynek, pél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom